Az Obama márkanév
Brüsszelben múlt héten a digitális kommunikáció tarolt: a European Agenda által kiosztott díjak közül három is a digitális kommunikáció szerepét ismerte el. Meglena Kuneva (mint megtudtuk, a hölgy szorgalmas blogíró) köszönő beszédében a digitális kommunikáció fontosságát hangsúlyozta az állampolgárok megszólításában – ahogy Hans-Gert Pöttering is. Az év legjobb európai újságírója címet a Café Babel névre hallgató online hírportál kapta, amelyet az Erasmus program diákjai hoztak létre.
A szervezők kitettek magukért – összesen 45 előadást, beszédet és workshop-ot préseltek a két napba. A legtöbbet emlegetett téma természetesen az Obama-kampány volt.
Christie Findlay, a „Campaigns and Elections” (USA) című lap főszerkesztője előadásában kiemelte, hogy először kapott a branding kirívóan fontos szerepet az elnöki kampányban. A change (változás) már a kampány elején felbukkant az Obama szövegekben, hirdetésekben és a többi jelölt is megpróbálta beépíteni a saját üzeneteibe. De igazi brand csak az Obama kampányban lett belőle – s ennek több oka is van.
Az egyik természetesen maga a jelölt, aki fiatal afro-amerikai lévén a leginkább volt képes a változás megtestesítőjeként megjelenni. Szinte minden beszédében a saját sorsának alakulását hozta fel példaként arra, hogy mindenki képes a változás előidézésére. A másik (vagy az első?) minden bizonnyal az internet és a digitális eszközök soha nem látott térnyerése volt az elnökválasztási kampányban. A klasszikus amerikai kampányolás alapvetően felülről lefelé szerveződik: az elnökjelölt stábja, a pártvezetés irányításával az önkéntesekre és a helyi pártirodákra épül, akik szervezik a jelölt számára és támogatására a helyi eseményeket, pénzgyűjtő munkát végeznek és „door knocking”-al, azaz ajtókon való kopogtatással igyekeznek minél több hívet toborozni a jelöltjüknek.
Ezúttal a feje tetejére állt a rendszer: az internet szinte kiiktatta az elnökjelölt és a szavazók közé ékelődött apparátust. Egy másik előadó odáig ment, hogy kijelentette: valójában az történt, hogy az elnökjelölt stábja kitalálta az üzenetet, az elnökjelölt bevitte a köztudatba és utána elengedték, rábízták a közösségre (community, másként a social media network) hogy használja, alakítsa kénye-kedve szerint. És az emberek éltek is ezzel a lehetőséggel, de még mennyire...
Christie Findlay szerint a hangyák voltak az elsők, akik „használták az internetet”, illetve hálózatot építettek. A hangyák mindenben követik egymást, egymástól tanulnak és részben ez az egyik titka a túlélésüknek. Nos, az internetes közösség is hasonlóan működik: a netezők követik egymás cselekedeteit, elolvassák a másik által ajánlott könyvet, megnézik a többiek által nézett, készített, küldött videót, elmennek a közösség által javasolt eseményekre… és legtöbbször nem is ismerik egymást személyesen, hiszen gyakorta kilométerek ezrei választják el őket. Ők képezik a globális törzseket, akiket a világháló köt össze, jobban, mint bármilyen törzsvásárlói kártya vagy zeneklub.
A mai 14-25 évesek a neten nőttek fel. Ehhez képest John McCain nyilvánosan kijelentette, hogy nem is használja. Meg is lett az eredménye.
Obama kezéhez odanőtt a Blackberry. Stábja felkínálta a választóknak, hogy elsőként értesülhetnek arról, ki lesz Obama alelnöke, ha megadják a mobilszámukat – hárommillióan reagáltak pozitívan, és valóban, Obama először nekik írta meg, kit választott, még mielőtt a sajtó megtudta volna (persze a jelentkezők között rengeteg újságíró is volt).
A Facebookon Obama-nak 3,1 millió „barátja” van, McCain-nek „csak” 800 000. Az USA-ban 2004-ben 1,5 millió blog volt, ma már több mint 8 millió, és ezeknek több mint 46 százaléka professzionálisnak nevezhető. A kongresszusi képviselők 50 százaléka elsődleges forrásként használja az Internetet 24 órával a szavazások előtt, 70 százalékuk itt keres állásfoglalásokat az aktuális témákról.
Obama a választási kampány utolsó fázisában 600 millió dollárt tudott összegyűjteni az interneten keresztül – McCain postán küldött táviratot (!) a híveinek, de alig folyt be pénz… és a lista messze nem teljes.
Egy szó, mint száz – Obama csapata meghódította az internet világát és rajta keresztül a netezők millióit, akik jelentős része nem csak pénzzel támogatta, hanem önkéntes segítőjévé vált az afro-amerikai jelöltnek.
Felvetődhet persze a kérdés, hogy végül is nem csupán a modern kampánytechnika győzedelmeskedett-e a konzervatív, az internethez nem értő politikai kommunikáció felett.
Steven Clemons, a New America Foundation elnöke (egyben az egyik legnépszerűbb blog, a The Washington note szerzője) kérdésemre azt válaszolta, hogy ehhez kellett Obama is, aki rettentően felkészült, nagyon okos politikus és hatalmas ego-val bír. És kellett az amerikai választók igénye arra, hogy 8 év Bush korszak után jöjjön valami egészen új. Obama abban is kiváló, hogy minden politikai irányzat képviselőivel megtalálja a hangot, hogy képes egyensúlyt tartani (esetleg teremteni?) közöttük. Ahogy többször is elmondta, ő nem az afro-amerikaiak elnöke, nem a latin-amerikaiak elnöke és nem csak a demokraták elnöke akar lenni – ő az Egyesült Államok elnöke akar lenni. Lincoln fogalmazott hasonlóképpen annakidején, amikor a polgárháború megosztotta ország elnöke lett.
Steven Clemons még hozzátette, miután azt találtam mondani, szerintem Obama idealista, hogy kezdetben ő is így gondolta, de ma már egyértelműen látja: Obama realista politikus.
Abban azonban ő is némileg kételkedik, hogy az a fajta kommunikáció, amit az elnökválasztás során tapasztalhattunk hogyan folytatható az Ovális irodából. Vajon kipukkan-e az Obama buborék? – teszi fel a kérdést egyik blogjában.
Chris Cooper, az MSHC Partners munkatársa a független forrású kampányokról beszélt, kiemelve, hogy a civilek ereje egyáltalán nem elhanyagolható. Példakánt bemutatta a John Kerry jelöltsége kapcsán készült kisfilmet. 2004-ben Kerry volt a demokraták jelöltje és egyik kampányeleme a „vietnami hős” képe volt. (Egy háborús akcióban tanúsított bátor magatartása miatt kitüntették). A „Swift Boat” névre hallgató, volt katonatársak csoportja azonban videóra vett és TV-ben sugárzott rövid nyilatkozataikkal porrá zúzták ezt az imázst, mondván, hogy Kerry hazudik, semmilyen hősi tett nem fűződik a nevéhez, jogosulatlanul kapta a kitüntetést, többször kimondva a sommás ítéletet: ne higgyenek Kerry-nek. Nem hittek neki.
Az amerikai jog szerint az ilyen civil választási kampányelemek egyetlen kikötéssel szabályozottak: szigorúan, minden tekintetben függetlennek kell lennie a jelöltek kampányától.
Cooper mondta azt a bonmot-t is, hogy a „kampány ideje az ellenségek bosszantásának ideje, a kormányzás pedig a barátok bosszantásának ideje”.
Arra a kérdésre, hogy vajon ezek a technikák mennyire átvehetőek Európában, azt válaszolta, hogy a változások általában kívülről érkeznek, de persze a nyilvánosság érzékenységét növelni kell. Nevelni is szükséges, hiszen az embereknek tudniuk kell, hogy számít a voksuk, számít, kit küldenek a törvényhozásba, vagy az Európai Parlamentbe.
Egy másik előadó ennek kapcsán egy üzletember mondását idézte: „vagy az asztalnál ülsz, vagy lehet, hogy Te leszel az étlapon!”.
Wilfried Rütten, az Európai Újságíró Központ igazgatója arról beszélt, hogy az újságírókat meglepte az internet ilyen mértékű berobbanása a politikai küzdelembe. Szerinte nagy változások előtt áll a szakma – hiszen ma már szinte mindenki lehet újságíró, riporter, operatőr, és az emberek élnek is ezzel a lehetőséggel. Rütten is felvetette, hogy vajon lehetséges-e az Obama és stábja által megkezdett kommunikációs technikák folytatása? Az Egyesült Államok megválasztott következő elnöke nem kevesebbet ígért, mint hogy minden döntése előtti két hétben várni fogja az emberek véleményét…
Elképzelem, amint az Ovális Irodában a stáb hárommillió sms-t próbál rendszerezni és egy A4-es papíron összefoglalni az elnök számára…
