Az Obama házaspár részt vesz Mandela dél-afrikai megemlékezésén

Barack Obama amerikai elnök és felesége részt vesz Dél-Afrikában a Nelson Mandela halálával kapcsolatos megemlékezéseken a jövő héten - közölte pénteken a Fehér Ház.

Jay Carney, az elnöki hivatal szóvivője ugyanakkor nem közölt részleteket az utazásról, így nem világos, hogy az elnöki pár jelen lesz-e a december 15-ére, azaz jövő vasárnapra kitűzött temetésen is. A dél-afrikai kormány tíznapos gyászt hirdetett meg, amelynek keretében kedden megemlékezést tartanak.

Carney tájékoztatása arra sem terjedt ki, hogy milyen összetételű küldöttség kíséri majd Obamáékat, vagyis lesznek-e a delegációban volt elnökök is.

Egyelőre az sem világos, hogy Barack Obama tart-e majd nyilvános szónoklatot Dél-Afrikában. Jay Carney közölte, hogy az amerikai elnök 2010-ben vagy 2011-ben beszélt utoljára Mandelával. A két politikus azt követően is kapcsolatba lépett egymással, hogy Obamát 2008-ban első ízben megválasztották.

Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete elnöke elrendelte, hogy Nelson Mandela halála miatt  eresszék félárbocra az amerikai lobogót a hivatalos épületeknél. Obama felhívta Jacob Zuma dél-afrikai elnököt, hogy kifejezze az amerikaiak részvétét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.