Az Obama-kormány első vádemelése egy guantánamói fogollyal szemben

Vádat emelt szerdán a Guantánamói-öbölben lévő amerikai haditengerészeti bázison működő amerikai katonai bíróság egy szaúdi állampolgár ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő tervelte ki a Cole amerikai romboló ellen az ádeni kikötőben 2000-ben elkövetett robbantásos merényletet.

A 46 éves, jemeni származású Abd al-Rahim al-Nasiri szerdán először jelent meg a bíróság előtt a 2002-ben történt elfogása óta. Barack Obama elnök hivatalba lépése után elrendelte a guantánamói perek felfüggesztését, s azóta most történt meg az első hivatalos vádemelés.

A Pentagon áprilisban közölte: halálbüntetést kér al-Nasirira. Az amerikai hadihajó elleni merényletben 17 tengerész életét vesztette, 40 pedig megsebesült. Al-Nasiri ellen először 2008-ban emeltek vádat, ám azt Obama hivatalba lépése után visszavonták, miután Washington a guantánamói fogva tartások átfogó vizsgálatába kezdett. Al-Nasirit Bush elnök kormányzása idején kényszervallatásnak vetették alá.

A szaúdi férfit emberöléssel, a háborús törvények megszegésével, terrorizmussal és emberölési kísérlettel vádolják.

Guantánamón hamarosan ugyancsak katonai törvényszék elé állítják Kálid Sejk Mohamedet, aki azt állítja magáról, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelője volt. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter eredetileg azt tervezte, hogy Mohamed perét a New York-i szövetségi bíróságon fogják lefolytatni, de a kongresszus határozatban tiltotta meg, hogy a guantánamói, terrorizmussal gyanúsított foglyokat az Egyesült Államok területére szállítsák.

Obama elnök március 7-én rendelte el, hogy tartsák továbbra is a guantánamói börtönben azokat a foglyokat, akik ellen nem emeltek vádat, akiket nem ítéltek el, vagy akiket nem jelöltek ki arra, hogy más országokba szállítsák őket. Az elnök ekkor vonta vissza azt a rendelkezést is, amelynek értelmében a Pentagon felfüggesztette a terrorista tevékenységgel vádolt személyekkel szembeni további katonai bírósági eljárásokat a kubai területen található bázison.

Az intézkedések ellentmondanak Barack Obama azon választási ígéretének, amely szerint a guantánamói börtöntábort a lehető legrövidebb időn belül bezárják. Az elnök 2009-ben, nem sokkal a hivatalba lépése után függesztette fel a katonai eljárásokat, bejelentve, hogy felülvizsgálja a guantánamói fogva tartás gyakorlatát.

A Guantánamói-öbölben található amerikai haditengerészeti támaszponton 172 foglyot tartanak fogva, akik közül mintegy 60 személlyel szemben a katonai ügyészség vagy összeállította a vádiratot, vagy ennek előkészítésén dolgozik.

A legutóbbi katonai bírósági ítéletet idén február 19-én hozták meg a szudáni Núr Oszmán Mohamed ellen. A férfit, aki egy afganisztáni kiképzőtábor instruktora volt, csaknem 9 évi rabság után, vádalku keretében, további 34 havi szabadságvesztésre ítélték.

A guantánamói fogolytábor 2002-es létrehozása óta a Mohamed ügyében hozott ítélet mindössze a hatodik verdikt volt. Az amerikai börtönkomplexumba összesen 779, terrorista tevékenység gyanúja miatt elfogott foglyot szállítottak

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.