Az MKP a jelenlegi szlovák kormánykoalíció ellen

Duray Miklós szerint a Magyar Koalíció Pártja a júniusi parlamenti választás után azon fog igyekezni, hogy megakadályozza a jelenlegi, hárompárti kormánykoalíció újjáalakulását.

"Saját érdekünkben, de Szlovákia érdekében is; embereinknek hasonló a véleményük" - jelentette ki a választókra utalva az MKP stratégia alelnöke a SITA hírügynökség által kedden nyilvánosságra hozott interjúban.

Szlovákiában a 2006-os választás óta az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) koalíció kormányoz.

Duray úgy véli: ez a koalíció nemcsak a szlovák-magyar kapcsolatok, de egész Szlovákia számára káros.

A magyar politikus felidézte: a 2006-os választás előtt két hónappal az MKP belső felmérése még azt mutatta, hogy a párt választói számára csak a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) az elfogadható partner, míg a HZDS elfogadhatatlan volt. Később a szlovákiai magyar választók pedig azt mondták: akár a HZDS-szel is koalícióra kellene lépni, hogy megakadályozzuk az SNS kormányzati pozícióba kerülését.

"Úgy érzem, igazuk volt, mert a jelenlegi koalíció nem csak a szlovák-magyar kapcsolatoknak, hanem egész Szlovákiának ártott" - vélekedett az MKP alelnöke. Szerinte "Szlovákia, még ha azt nem is látni, egyfajta nemzetközi elszigeteltségbe került. Szlovákia megítélése az európai országokban ma kedvezőtlenebb, mint a korábbi kormányzati szakasz végén." Duray megjegyezte, hogy ez nem Mikulás Dzurinda volt kormányfő dicsérete, illetve Robert Fico mai kormányfő bírálata, hanem "a koalíció összetételének következménye".

Kérdésre válaszolva Duray úgy vélte, hogy a szlovákiai magyarok részvételi aránya a választásokon hasonló lesz az szlovákiai átlaghoz.

Az MKP vezetői az utóbbi időben több ízben is jelezték: az SNS-t kivéve minden parlamenti szlovákiai párttal el tudják képzelni az együttműködést. Csáky Pál, az MKP elnöke szerint ha a magyar párt tagja lenne a következő szlovákiai kormánykoalíciónak, az megnyugvást hozna a magyar-szlovák államközi kapcsolatokban is. Robert Fico kormányfő, a választások legvalószínűbb nyertesének tartott Smer elnöke e kijelentésekre reagálva azt mondta: koalíciós partnereit a győztes párt fogja kiválasztani magának.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.