Az iszlám közellenségének kiáltották ki az új NATO-főtitkárt

Anders Fogh Rasmussen, a NATO leendő főtitkára a muzulmánok "fő ellensége", amiért dán kormányfőként megvédte a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat – jelentették ki afganisztáni tálib lázadók egy csütörtökön megjelent internetes írásukban.

Rasmussen lesz augusztustól az Afganisztánban 56 ezer fős erővel jelen lévő, a tálib lázadók ellen harcoló észak-atlanti szövetség főtitkára. Két héttel ezelőtt mondott le miniszterelnöki tisztségéről, hogy betölthesse a főtitkári posztot.

A muzulmán világban óriási felháborodást, erőszakos tüntetéseket váltott ki, hogy 2006-ban egy dán lapban Mohamed-karikatúrák jelentek meg. Rasmussen a sajtószabadság védelmében visszautasította azokat a követeléseket, hogy a rajzok miatt bocsánatot kérjen a muszlimoktól.

A tálibok honlapjukon dátum nélkül megjelent írásukban arra figyelmeztettek, hogy Rasmussen kinevezése fokozza a muzulmánok állhatatosságát a NATO ellen vívott harcban, és az afganisztáni háború felerősödéséhez vezet.

Törökország, az észak-atlanti szövetség egyetlen muzulmán tagállama eleinte vétót emelt a dán politikus kinevezésére, de később elállt ettől, mert Barack Obama amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy Rasmussen egyik helyettese török lesz, és a NATO-parancsnokság munkájában török katonai vezetők is részt vehetnek.

Ankarában úgy vélekedtek, hogy Rasmussen kinevezése tovább mérgesítheti a muzulmán világ Nyugat-ellenes hangulatát, és ez Afganisztán esetében is igaz, ahol a NATO eddigi történetének legnagyobb mérvű hadműveletét hajtja végre.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.