Az iráni jegybankot bünteti Amerika

Az amerikai szenátus új szankciókat fogadott el az iráni jegybank ellen, hogy fokozza a nyomást az atomprogramját makacsul folytató Iránra.

A szenátus egyhangúlag hagyta jóvá a Pentagon 2012-es költségvetési tervezetéhez benyújtott módosító indítványt, amely feljogosítja Barack Obama elnököt minden olyan külföldi pénzintézet javainak befagyasztására, amelyek a kőolajipari szektorral kapcsolatos kereskedelmi tevékenység finanszírozását az iráni központi bankon keresztül intézik.

Az amerikai elnöknek ugyanakkor joga lesz arra is, hogy nemzetbiztonsági érdekekből vagy humanitárius megfontolásokból kivételt tegyen. A büntetőintézkedések akkor foganatosíthatók, ha az elnök megítélése szerint más országokból elegendő mennyiségű kőolaj érkezik a világpiacra, azaz a szankciók nem okoznak zavart a fekete arany világpiacán.

A Fehér Ház többször is óva intette a szenátust ennek a javaslatnak az elfogadásától. Kormányzati tisztségviselők kifejtették, hogy a szövetségesek fenyegetése nem a legjobb módja annak, hogy együttműködésre bírják őket. Bár a Fehér Ház is valóban szeretne további szankciókat az iráni jegybank ellen, ezek hatását jól ki kell számítani, hogy ne keletkezzen zavar az olajpiacokon, s ne idegenítsék el velük a potenciális szövetségeseket.

A szenátus 93 igen szavazattal 7 ellenében jóváhagyta a 2012-es védelmi költségvetési törvényt, amely 660 milliárd dollárban határozza meg a keretet. Obama vétófenyegetésének dacára a szenátus jóváhagyta azt a rendelkezést is, hogy a terrorizmussal gyanúsított személyek maradjanak továbbra is elsősorban az amerikai hadsereg fogságában, még akkor is, ha amerikai állampolgárok.

A képviselőház még májusban elfogadta a Pentagon finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot, így a két háznak most össze kell fésülnie a törvényt, hogy tovább tudja küldeni Obama elnöknek aláírásra. (hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.