Az ír miniszterelnököt érdeklik Orbán tapasztalatai

Írország ugyan nem először látja majd el az EU-s elnökség feladatait, mégis kíváncsiak a magyarok tapasztalatára, mondta az ír miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a szabadság és a szabadságharc a két nép fejében "nagyon közel áll, nagyon hasonló módon értelmeződik".

– Magyarországnak nagyon fontos, hogy az Európai Unió minél inkább szabadkereskedelem-barát politikát folytasson, az európai gazdaság ugyanis csak akkor lehet sikeres a jövőben, ha minél nyitottabb, és minél több más jelentős gazdasági szereplővel törekszik szabad kereskedelemre - mondta Orbán Viktor, miután csütörtökön Budapesten tárgyalt az ír miniszterelnökkel, aki országa 2013 első félévében esedékes EU-elnökségi programját ismertette a megbeszélésen.

A magyar kormányfő szerint Írország EU-elnökségének szellemisége szabadkereskedelem-barát lesz, így azt Magyarország „a legjobb lelkiismerettel fogja majd támogatni". Megjegyezte, az ír uniós elnökségi program legfontosabb pontjai olyan kérdésekről szólnak, amelyek Magyarországnak is fontosnak.

A magyar-ír kapcsolatokról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a szabadság és a szabadságharc a két nép fejében „nagyon közel áll, nagyon hasonló módon értelmeződik".

Enda Kenny ír miniszterelnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az EU soros elnöki posztjának betöltésére készülő országa szívesen fogadja Magyarországnak az elnöki feladatok ellátásban szerzett tapasztalatait. Emlékeztetett, országa a jövő év első felében veszi át a soros elnöki posztot az EU-ban, míg Magyarország tavaly töltötte be ezt a pozíciót. Bár Írország nem először látja majd el az elnöki feladatokat, a magyar tapasztalatok mindenképpen hasznosak számukra - emelte ki.

Kifejtette, remélhetőleg a jelenlegi, ciprusi elnökség alatt - a tagállamok különböző érdekei ellenére - sikerül lezárni a következő többéves (2014-2020) uniós költségvetési keretről szóló tárgyalásokat, így az ír elnökség alatt más fontos kérdésekkel is foglalkozhatnak majd.

Enda Kenny a kohéziós alap jelentőségét is kiemelte, mint mondta, nagyon jó tapasztalataik vannak az alap támogatásaival kapcsolatban. Hangsúlyozta, a közös agrárpolitika fontosságát is. Úgy vélte, a mezőgazdaság a munkahelyteremtés és a gazdasági fejlődés szempontjából is lényeges, ráadásul az élelmiszertermelés egyre jelentősebb ágazattá válik a világon. Az EU-nak hatalmas lehetőségei vannak ezen a területen, ezért nem szeretnék, ha a közös agrárpolitikára szánt összegeket csökkentenék - mutatott rá.

Az ír miniszterelnök megjegyezte, az unió bővítésének kérdését is megvitatta magyar kollégájával, és Dublin azt szeretné, ha minden, az integráció felé igyekvő ország esetében előrelépést érnének el az ír elnökség alatt.

Enda Kenny kitért arra is, országában mintegy 15 ezer magyar dolgozik, és járul hozzá munkájával Írország gazdaságának teljesítményéhez.

Az ír kormányfő háláját fejezte ki azért, hogy tavaly a líbiai események idején a magyar nagykövetség nyitva maradt és folytatta munkáját, ezáltal sok uniós polgárnak, köztük több írnek is segítve.

Enda Kenny ír miniszterelnök (balra) a Parlament erkélyén Orbán Viktorral
Budapest, 2012. november 8. A magyarországi munkalátogatáson tartózkodó Enda Kenny ír kormányfő (b) és Orbán Viktor miniszterelnök beszélget a Parlament erkélyén 2012. november 8-án. Írország miniszterelnöke abból az alkalomból tesz látogatást Budapesten, hogy január 1-jétől országa veszi át Ciprustól az Európai Unió féléves soros elnöki tisztét. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.