Az FBI eredt a Stuxnet-szivárogtatók nyomába

A New York Times a múlt héten írt arról, hogy az amerikaiak kibernetikai szabotázsakciót hajtottak végre, amely magában foglalta a Stuxnet program bevetését.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást indított annak megállapítására, ki szivárogtatta ki a sajtónak azt az információt, hogy az Egyesült Államok titokban kibernetikai támadást hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen - írta szerdai számában a Wall Street Journal. A New York Times a múlt héten írt arról, hogy az amerikaiak kibernetikai szabotázsakciót hajtottak végre, amely magában foglalta a Stuxnet program bevetését.

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által irányított műveletben az Idahói Nemzeti Laboratórium, az izraeli kormány, valamint több amerikai szolgálat vett részt. A Stuxnetről a New York Times egyik újságírója,  David E. Sanger írt könyvet, amelyből kiderül az Olympic Games, azaz Olimpiai Játékok kódnevű programot még George W. Bush hagyta jóvá, aki leköszönésekor azt ajánlotta utódjának: ezt mindenképp folytassa. Barack Obama megfogadta a tanácsot, sőt, fel is gyorsította a munkát. A program becslések szerint ezer és ötezer közötti nukleáris centrifugát tett tönkre azáltal, hogy a natanzi erőmű vezérlőrendszerét manipulálta, túlpörgetve a készülékeket.

 A FBI abban az ügyben is nyomoz, miként kerülhetett nyilvánosságra, hogy májusban egy kettős ügynök akadályozta meg az al-Kaida jemeni ágának újabb merényletkísérletét. Mint az a sajtón keresztül ismertté vált, a terrorszervezet, amelynek egyik szimpatizánsa 2009 karácsonyán eredménytelenül próbált meg az alsónadrágjába rejtett pokolgéppel felrobbantani egy Seattle-be tartó utasszállító repülőgépet, nemrégiben egy tökéletesített robbanószerkezetet hozott létre. A terv egy beépített embernek köszönhetően fulladt kudarcba. Robert Mueller, az FBI igazgatója elrendelte, hogy derítsék ki az információ kiszivárgásának körülményeit. Az AP hírügynökség, amely először számolt be az esetről, az állította, hogy a kormány kérésére napokig késleltette az információ közlését.

John McCain és Saxby Chambliss republikánus szenátor kedden felszólította Barack Obama amerikai elnököt, hogy indíttasson vizsgálatot a kiszivárogtatások ügyében. McCain, aki 2008-ban a Republikánus Párt elnökjelöltje volt, úgy fogalmazott, hogy a sajtóhoz eljuttatott információk Obama újraválasztási ambíciót szolgálják a nemzetbiztonság rovására.

A Fehér Ház szóvivője kedden cáfolta, hogy az információkat szándékosan szivárogtatták volna ki. Sanger, a The New York Times cikkének szerzője szintén úgy nyilatkozott, hogy a könyvében szereplő információkat önálló kutatómunkával gyűjtötte össze, és azokat nem az elnöki hivataltól kapta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.