Az EU-szankciók között szerepelhet Janukovics vagyonának lefoglalása

Rendkívüli külügyi tanácson beszélik meg csütörtökön az uniós külügyminiszterek az ukrán vezetőkkel, illetve hatóságokkal kapcsolatos szankciók lehetőségét.

A tagállamok nagykövetei szerdán már találkoztak, hogy kidolgozzák a lehetőségeket. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai erőszakot elítélő közleményében leszögezte: várakozásaik szerint a tagállamok megegyeznek a célzott szankciók bevezetéséről.

A tagállamok eddig megosztottak voltak a szankciók kérdésében. A hangzatos kijelentések ellenére egyes tagállamok szerint csak lebegtetni kéne a büntetőintézkedések lehetőségét, mások tartanak az ellenzék köreiben feltűnő nacionalista erőktől. Egy brüsszeli forrásunk szerint még ha a külügyminiszterek meg is egyeznek a szankciók kérdésében, a csütörtöki rendkívüli külügyi tanácsra elsősorban „morális gyakorlatként” kell tekinteni, válaszul az egyre súlyosabb ukrán helyzetre.

Németország azonban már kedden este jelezte: szankciókat kell bevezetni. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedd esti közleményében hangsúlyozta: azoknak, akik felelősek a vérontásért, tudniuk kell, hogy az európai visszafogottságot biztosan felülvizsgáljuk. Radek Sikorski lengyel külügyminiszter pedig közölte: a külvilágnak korlátozott lehetősége van az ukrán események befolyásolására, de az erőszak alkalmazásának biztosan lesznek következményei.

A lehetséges szankciók között szerepel sajtóértesülések szerint  Andrej Klujev, Viktor Janukovics ukrán elnök kabinetfőnöke, Mikola Azarov volt kormányfő, illetve Janukovics fia, Olekszandr vagyonának lefoglalása.

Kedden Janukovics nem fogadta sem Angela Merkel német kancellár, sem Barroso telefonhívását. Barroso szerdai közleményében hangsúlyozta: semmi nem legitimálhatja az erőszakot, és mindkét felet felszólította az erőszak befejezésére. Megerősítette: az EU ajánlata a társulási szerződésre még mindig az asztalon van. Joseph Daul, az Európai néppárt elnöke szerint össze kellene hívni az állam-, és kormányfők rendkívüli találkozóját, erre azonban nincs egyelőre reális esély. 

A tüntetések legvéresebb éjszakáját követően ma újult erővel folytatódtak az összecsapások Kijevben. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint eddig huszonhat áldozata és több száz sérültje van a harcoknak.

Csatatér lett a Majdan
An aerial view shows Independence Square during clashes between anti-government protesters and Interior Ministry members and riot police in central Kiev February 19, 2014. Ukrainian President Viktor Yanukovich warned his opponents on Wednesday that he could deploy force against them after what he called their attempt to "seize power" by means of "arson and murder". REUTERS/Olga Yakimovich (UKRAINE - Tags: POLITICS CIVIL UNREST CITYSCAPE TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.