Az ETA végleg befejezi

Várakozások szerint a baszk terrorszervezet még a héten bejelenti feloszlását, és az északír Sinn Feinhez hasonlóan kizárólag politikai eszközökkel küzd a maga igazáért.

Feloszlathatja magát ezen a héten a baszk ETA terrorszervezet. A négy évtizede működő, eredetileg a francóista elnyomás ellen létrejött baloldali terrorszervezet az utóbbi években többször is bejelentette a tűzszünetet, majd maga rúgta fel saját vállalásait. Katonailag gyakorlatilag legyőzték őket, de egy-egy merényletre mindig képesek lehetnek. A spanyol kormány ragaszkodik hozzá, hogy végleg mondjanak le az erőszakról és szolgáltassák be a fegyvereiket. Ez utóbbival egyelőre adósak.
 
A héten a baszkföldi tengerparti üdülővárosban, San Sebastianban nagyszabású nemzetközi konferenciát tartanak, Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkár, Bertie Ahern volt ír és Gro Harlem Grutland volt norvég államfő részvételével. Ott lesz Tony Blair korábbi brit kormányfő kabinetfőnöke, Jonathan Powell is, aki az északír béketárgyalásokon is részt vett.

Baszkok az utcán. Marad a politika
Baszkok az utcán

A brit Guardian szerint a konferencia résztvevői nyilvánosan arra fogják kérni az ETA-t, hogy tegyen le az erőszakos módszerekről és - a Sinn Feinhez hasonlóan - válassza a békés utat a politizálásában. Korábban ezt sürgették az ETA börtönökben raboskodó tagjai is.

A terrorszervezet feloszlatása  - ha valóban bejelentik  - akár lendíthet valamit a spanyol szocialisták esélyein egy hónappal a  november 20-i általános választások előtt. De csekély a valószínűsége, hogy megszoríthatják a 15 százalékkal vezető konzervatívokat. Utóbbiak többször demonstratívan kijelentették: terroristákkal nem tárgyalnak – igaz, José María Aznar miniszterelnöksége alatt ők is kapcsolatot tartottak velük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.