Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága előtt a Vatikán

A Vatikán képviselője ma jelenik meg Genfben, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának meghallgatásán, ami a maga nemében példátlan esemény, hiszen a Szentszéket még sohasem citálták nemzetközi fórum elé vizsgálat okán.

Ezúttal azért kerül erre sor, mert az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján minden államnak öt évenként jelentést kell benyújtania, hogy mit tett a gyermekjogok érvényesülése érdekében. A Vatikán mág 1990-ben csatlakozott ehhez az egyezményhez, ám azóta csak 1995-ben, majd több mint egy évtizedes kihagyással, 2011-ben tett eleget a jelentési kötelezettségének, ám egy szó sem esett benne a papok szexuális visszaéléseiről.

A csütörtöki alkalom kapcsán számos ország – Mexikótól kezdve az Egyesült Államokon át Nagy-Britanniáig – civil szervezetei éltek azzal a lehetőséggel, hogy úgynevezett alternatív jelentést nyujtsanak be a bizottsági meghallgatásra. Az Efe spanyol hírügynökség szerint csupán Mexikóból 169 civil csoport jelentett be papok által fiatalkorúak ellen elkövetett pedofil visszaéléseket. Az AP pedig úgy tudja, hogy a világszerte napfényre került legalább négyezer szexuális bántalmazásra kellene a Vatikánnak választ adnia.

A Szentszék szempontjából alighanem a legkínosabb eset a Krisztus légionáriusai kongregáció alapítójának, a mexikói Marcial Macielnek az esete, akinek pedofil botrányai a néhai II. János Pál pápa tudomására is jutottak, ám sohasem került a vatikáni igazságszolgáltatás elé. Talán nem véletlen egybeesés, hogy éppen egy hete kezdődött Rómában a kongregáció tanácskozása, amelyen új arculatot kívánnak adni a botrányokba keveredett, és az utóbbi három évben pápai megbízott által ellenőrzött katolikus mozgalomnak. A Vatikán a többi esetben is áthelyezte, félreállította azokat a papokat, akiknek visszaélései felszínre kerültek, de az eltussolás volt a gyakorlat. Erre még egy 1962-es irányelv adott utasítást, amely a hallgatás kötelezettségét írta elő a kiközösítés fenyegetésével.

A Vatikán az utóbbi években felszínre került megannyi eset kapcsán azzal védekezik – s várhatóan ezt az álláspontot képviseli majd Genfben Charles Scicluna, aki egy évtizede a Szentszéknél a szexuális bűntettek ügyésze –, hogy joghatósága az ENSZ idevonatkozó egyezménye kapcsán csak a miniállam 44 hektárnyi területére van, ahol néhány tucat gyerek él. Az egyház hivői és papjai által elkövetett bűneseteket pedig az adott ország törvényei alapján kell megítélni. Más kérdés, hogy a Vatikán eddig nem adott utasítást püspökeinek, hogy ha tudomásukra jutnak ilyen esetek, azt ne „házon belül”, hanem a hatáságot értesítve rendezzék.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága még tavaly júliusban kért a Vatikántól részletes információt, hogy milyen papok és szerzetesek által elkövetett szexuális visszaélésekről van tudomásuk. Genfben most a független szakértőkből álló bizottság meghallgatja a jelentéseket, ezt követően záró észrevételeiben értékeli az államok által tett intézkedéseket, illetve tesz ajánlásokat. Ezt néhány héten belül, legkésőbb február 5-én hozza majd nyilvánosságra.

Példátlan esemény a mai, amelynek során a Vatikánnak az ENSZ előtt kell felelnie a gyermekmolesztálási ügyekért
Bishops attend during the mass of late Pope John Paul II at the St. Peter's Basilica at the Vatican May 1, 2011. The late Pope John Paul moved a major step closer to sainthood on Sunday at a joyous ceremony that drew more than a million people, the largest crowd in Rome since his funeral six years ago. REUTERS/Stefano Rellandini ( VATICAN - Tags: RELIGION IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.