Az ENSZ-főtitkár optimista a szíriai vegyi fegyvereket illetően

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint reális esély van arra, hogy az eddigi késedelem ellenére Szíria június végéig megszabaduljon vegyi fegyvereitől.

Az ENSZ első embere csütörtökön Szocsiban, a téli olimpia helyszínén nyilatkozott optmistán a szíriai vegyi fegyvereket illetően: „A késedelem ellenére úgy vélem, hogy a folyamat eddig simán ment” – idézi a Reuters hírügynökség Ban Ki Mun szavait, amelyek egy sajtótájékoztatón hangzottak el, miután az ENSZ-főtitikár részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén.

„Az új határidő június 30-a. Talán kissé szorít az idő, de a szíriai kormány támogatásával megoldható a feladat” – tette hozzá.

Az optimizmus ellenére a legutóbbi fejlemények nem túl kecsegtetőek: Szíria tegnap elmulasztotta a legújabb határidőt, amikor is át kellett volna adnia a raktáron lévő vegyi fegyverek következő adagját – az első szállítmány januárban futott ki Latakia kikötőjéből.

Az Aszad-rezsim még szeptemberben, a katonai beavatkozással fenyegető nemzetközi nyomásra ment bele abba, hogy megsemmisítsék vegyi arzenálját. Augusztus 21-én Damaszkusz több külvárosi negyedében a hadsereg idegméreggel, szaringázzal támadt a felkelőkre, hivatalos amerikai becslések szerint 1429 embert ölve meg.

Az Egyesült Államok és Franciaország ezután jelezte, hogy megtorlásul kész csapást mérni a szír hadsereg létesítményeire és a kormányzati célpontokra is. Az Aszad-rezsim ezt a csapást végül a vegyi fegyverek, és a gyártáshoz szükséges anyagok feladásával kerülte el. Ezt először John Kerry amerikai külügyminiszter pendítette meg egy újságírói kérdésre adott válaszában, az Irán mellett Aszad fő nemzetközi szövetségesének számító Oroszország pedig egy órán belül jelentkezett a szír vegyi arzenál megsemmisítéséről szóló javaslattal.

A guard looks on as the Norwegian frigate
A guard looks on as the Norwegian frigate "Helge Ingstad" leaves the port of Limassol in Cyprus December 28, 2013. The vessel is part of the Danish-Norwegian force that will transport Syria's chemical agents out of the country to destruction. The force is ready for a quick response when they get the green light to go into Syria. Picture taken December 28, 2013. REUTERS/Lars Magne Hovtun/Norwegian Armed Forces/NTB Scanpix (CYPRUS - Tags: MILITARY TRANSPORT POLITICS) ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. NORWAY OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN NORWAY. NO COMMERCIAL SALES
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.