Az ENSZ-ben elfogadták az Izraelt elítélő jelentést

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteki ülésén elfogadta a palesztinok által kezdeményezett határozatot, amely jóváhagyja a testület által kijelölt tényfeltáró bizottság úgynevezett Goldstone-jelentését.

A Richard Goldstone dél-afrikai bíró vezetésével készített jelentés szerint az izraeli hadsereg és a palesztin fegyveresek egyaránt követtek el háborús bűnöket az év elején a Gázai övezetben lezajlott offenzíva idején. A harcokban csaknem 1400 palesztin és 13 izraeli vesztette életét.

A jóváhagyó dokumentumot 25 szavazattal 6 ellenében, 11 tartózkodás mellett fogadták el az arab és muzulmán országok, az el nem kötelezettek és az afrikai országok támogatásával, amelyek többséget alkotnak a tanácsban. A genfi testület úgy határozott, hogy a jelentést továbbküldi az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Ez a lépés lehetővé teheti azoknak az izraeli és palesztin egyéneknek a felelősségre vonását nemzetközi fórumon, akiket a gázai háború idején elkövetett háborús bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Izrael és az Egyesült Államok "elhibázottnak" minősítette a Goldstone-jelentést, és arra figyelmeztetett, hogy annak elfogadása veszélybe sodorhatja a közel-keleti békefolyamatot. A később nyilatkozó izraeli belügyminiszter egyenesen "diplomáciai bohózatnak" minősítette a történteket, és azt állította, hogy az izraeli hadsereg "bársonykesztyűs kézzel" bánt a gázai civilekkel.

A Palesztin Hatóság ezzel szemben elégedettségét hangoztatta, és közölte, most arra vár, hogy a jelentés a Biztonsági Tanács elé kerüljön. A Hamász radikális mozgalom szintén örömét fejezte ki, noha a jelentésben őket is elmarasztalta a bíró. Egy szóvivőjük kijelentette: remélik, hogy "mindez elvezet az izraeli megszállók vezetőinek elítéléséhez".

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.