Az eltűnt idő nyomában: Sarkozy újraélesztené a német-francia tengelyt
Három napon belül másodszor találkozott egymással Európa két legbefolyásosabb politikusa, a francia elnök Nicolas Sarkozy és a német kancellár, Angela Merkel. Noha mindkét eseménynek protokolláris okai voltak – a berlini fal leomlásának huszadik-, illetve Párizsban az első világháború lezáró fegyverszünet kilencvenegyedik évfordulója – a két ország kapcsolatának egyre bensőségesebbé válása politikai jelentőséggel is bír. Franciaország egyértelmű politikai célja, hogy Európa újra a francia-német, ma már kizárólagosan jobboldali tengely körül fog forogjon. Az erre való német reakció ellenben több mint ambivalens.
Merkel mostani, november 11-ére, azaz az első világháborút lezáró fegyverszünet évfordulójára eső látogatása mindazonáltal kétségtelenül szimbolikus jelentőséggel is bír: nem véletlen, hogy a számtalan, a második világháborút követő, a német-francia megbékélést hirdető gesztusa közül ez az évforduló még hiányzott. Merkel az első német kancellár, aki ezen nap alkalmával Párizsba látogat, hogy a francia államfővel közösen tiszteletét tegye a Diadalív alatt található ismeretlen katona sírjánál. Még a saját történelmüket – természetesen okkal – erősen kritikusan szemlélő németeknek is az országukat megalázó, és bizony a nácizmus megjelenésében nem kis szerepet játszó versailles-i békeszerződés előszobájának számító fegyverszüneti megállapodás, nem tűnt feltétlenül ünnepelendő eseménynek.
Merkel mindazonáltal most Párizsba utazott, hogy a feltűnően udvarias – természetesen háborúellenes, a francia-német barátságot hangsúlyozó – Sarkozy-beszédet a helyszínen hallgassa végig. Sarkozy udvariassága nem csak protokolláris: a francia lapok – politikai oldaltól függetlenül – egyetértenek abban, hogy a francia-német kapcsolatban most egyértelműen Franciaország az a fél, amely inkább keresi a kapcsolatok szorosabbra fűzését.
És a dolog nem látszik túl egyszerűnek: kétségtelen tény, hogy a két ország álláspontja bizonyos kérdésekben – a pénzügyi rendszer szabályozása, környzetvédelem – közel áll egymáshoz, azonban Merkel Németországa nem feltétlenül kívánja a francia-német kapcsolatokat újra európai tengellyé formálni. Jellemző, hogy a közös politikára irányuló kérdések – például közös energia- és iparpolitika, valamiféle európai közös gazdasági kormányzás, nem beszélve a januártól felállítandó közös miniszteri posztról – a francia oldalról érkeznek, ám ezekre német részről mindig udvarias visszahúzódás a válasz.
Sarkozy, aki ebben De Gaulle és a nagyravágyó francia külpolitika utódja, többé-kevésbé a nagy előd nézetét vallja: ha Franciaország világhatalmi szerepe nem több, mint illúzió, akkor az ehhez megfelelő eszközöket a „francia kontúrokkal bíró” Európa fogja nyújtani, amelynek megteremtéséhez Németország a megfelelő partner. Merkel azonban – minden szívélyessége ellenére – nem látszik egy francia-német tengely felélesztése hívének. Szimbolikus üzenet lehetett ebből a szempontból, hogy a néhány napja elmondott kancellári programbeszédében egy szót sem ejtett valamiféle különleges francia-német kapcsolatokról. Egy fővárost említett többször is.
Nem Párizst. Moszkvát.
