Az elnöknek doktorija van korrupcióból

Olekszandr Turcsinov majd huszonöt éve szereplője az ukrajnai politikai életnek. Volt képviselő, irányította a titkosszolgálatot, pártot alapított, és írt tudományos-fantasztikus regényeket is.

Bőrzakóban lett az ukrán parlament elnöke, ahova egyenesen a Majdanról ment be. Miután a törvényhozás leváltotta Viktor Janukovicsot, ő lett az ország ügyvezető elnöke. Olekszandr Turcsinov majd huszonöt éve szereplője az ukrajnai politikai életnek. Volt képviselő, irányította a titkosszolgálatot, pártot alapított, s közben arra is volt ideje, hogy akadémiai doktori fokozatot szerezzen az ukrán korrupció és árnyékgazdaság témaköréből. Egyebek mellett még tudományos-fantasztikus regényeket is ír, s szabad idejében prédikál a kijevi baptista gyülekezetben. (Turcsinov maga írt forgatókönyvet a Félelem illúziója című regényéből, amelyből aztán film is készült.)

Ennyi életrajzi adat több embernek is elegendő lenne. Tudni kell azt is, hogy Turcsinov Dnyepropetrovszkban született, ott végezte a helyi fémipari egyetemet, és lett a Komszomol funkcionáriusa. Egészen osztályvezetőségig vitte a területi bizottságban, miközben tagja volt az SZKP reformtagozatának is. Ez a kezdet azonban nem gátolta abban, hogy jobboldali pártot alakítson. 1994-ben létrehozta a Hromada (Közösség) nevű pártot, amely Leonyid Kucsma elnökjelöltségét támogatta. Ebben a pártban lett tag Julija Timosenko, akivel ezután összefonódott a politikai pályája. Külföldi kommentátorok szerint Turcsinov azóta is Timosenko „hűséges apródja”. Amikor a „gázhercegnő” karrierje csúcson volt, ő megkapta a legbizalmasabb kormánypozíciókat – irányíthatta az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) is.

Ő állt elő azzal az információval, hogy az ukrán gázellátást szolgáltató RoszUkrEnergo céget közvetve Szemjon Mogiljevics (a Szeva bácsi néven elhíresült, sokáig Budapesten élő nagystílű gengszter) tulajdonolja, és ő alapította meg 1999-ben a Batykivcsina (Haza) pártot, amelyet azóta is Julija Timosenko vezet. Turcsinov az alelnöke a pártnak. Néhány éve megvádolták, hogy az SZBU vezetőjeként Timosenkót kompromittáló iratokat semmisített meg, ezek a miniszterelnöknő és Pavlo Lazarenko szoros együttműködését bizonyíthatták volna. Lazarenko kormányfő volt. Jelenleg pénzügyi csalás miatt amerikai börtönben ül.

Olekszandr Turcsinov bőrzakóban lett elnök. Mandátuma a május 25-i választásokig tart
Newly elected speaker of parliament Oleksander Turchynov attends a session of the Ukrainian parliament in Kiev February 22, 2014. Protesters seized the Kiev office of President Viktor Yanukovich on Saturday and the opposition demanded a new election be held by May, as the pro-Russian leader's grip on power rapidly eroded following bloodshed in the capital. The speaker of parliament, a Yanukovich loyalist, resigned and parliament on Saturday elected Oleksander Turchynov, a close ally of Tymoshenko, as his replacement. REUTERS/Alex Kuzmin (UKRAINE - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.