Kezd megállni az élet Mandela miatt

Jacob Zuma dél-afrikai elnök elődje miatt törölte csütörtöki mozambiki útját. A 94 éves exállamfő állítólag jobban van, de még mindig kritikus az állapota.

Zuma szerdán látogatta meg a 94 éves Mandelát, aki három hete került be tüdőfertőzéssel a pretoriai kórházba. – Olyan komoly a helyzet, hogy az elnök törölte az útját – nyilatkozta az szóvivője az egyik dél-afrikai rádiónak. Később Zuma arról beszélt, hogy elődje már sokkal jobban van, de az állapota még mindig kritikus.

Szóvivője, Mac Maharaj azt is elmondta, egyelőre nem tudják megmondani, hogy Mandela állapota miatt változik-e a hétvégén az országba érkező Barack Obama programja. Dél-Afrika előtt az amerikai elnök Szenegálba és Tanzániába látogat el. Szenegálban Obama ma azt mondta, Mandela „a világ hőse”, öröksége pedig még korszakokon át éreztetni fogja a hatását.

Dél-Afrika most egy emberként Mandelával foglalkozik. Az ország első apartheid utáni elnökét ápoló pretoriai kórház falát üzenetekkel és virágcsokrokkal halmozzák el az arra járók. Gyógyulj meg, Madiba! – hangzik az egyik, a volt elnököt thembu klánbeli nevén említő kívánság, egy csoport gyerek pedig csütörtökön 94 színes lufit engedett a magasba az épület előtt – egyet Mandela mindegyik életévéért. A felhajtástól a család nincs túlságosan elragadtatva. A volt elnök egyik lánya, Makaziwe a televízióban keselyűknek nevezte azokat az újságírókat, akik mindent tudni akarnak arról, ami az elnökkel és az elnök körül történik. Zumával összhangban egyébként Makaziwe is arról beszélt, hogy apja állapota kritikus: „Nem fogok hazudni. Nincs jól, de velünk lenni, próbálja kinyitni a szemét” – árulta el Mandela lánya. Szerinte nem önmagában az érdeklődéssel van gond, hanem azzal a rasszizmust súroló kíváncsisággal, amellyel a külföldi újságírók mindenbe bele akarják ütni az orrukat, „mint a keselyűk, miután az oroszlán leterített egy kafferbivalyt”. Rémhírek terjesztése miatt bírálta a külföldi sajtót.

Mandelát december óta négyszer vitték be a kórházba az újra és újra kiújuló tüdőgyulladása miatt, amelyet még évtizedekkel ezelőtt, az apartheid hírhedt börtönszigetén, Robben Islanden szedett össze egy nedves cellában. Most lélegeztetőgépen tartják, magánál van, de ahogy a helyszíni jelentések szólnak, a dél-afrikaiak rezignáltan várják, mikor jelentik be, hogy volt elnökük – a 20. század egyik ikonikus világpolitikai alakja – meghalt.

Mandelát 26 éven át tartották Robben Islanden, ahol mindvégig elutasította azt az amnesztiát, amelyet a politikai célkitűzéseinek – az apartheid rendszer elleni küzdelem – feladásáért ígértek neki. 1990-ben szabadult, három évvel később megkapta a Nobel-békedíjat. Elnök 1994-ben lett, azután, hogy pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) a szavazatok 62 százalékát szerezte meg a választásokon. Egy mandátum után, 1999-ben átadta a hatalmat, öt évvel később pedig teljességgel visszavonult a közéletből. A nyilvánosság előtt azóta ritkán lehetett látni.

Lufieregetés a pretoriai kórház előtt. Ha megéri, Mandela július 18-án lesz 95 éves
Children release 95 white balloons to mark the upcoming 95th birthday on July 18 of ailing former South African President Nelson Mandela outside the Medi-Clinic Heart Hospital where he is being treated in Pretoria June 27, 2013. REUTERS/Dylan Martinez (SOUTH AFRICA - Tags: POLITICS HEALTH TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.