Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
„Mindkét ország rosszul okult a másik példájából. Kína azt a tanulságot szűrte le, hogy a reformok elpusztítják a kommunista pártot, Oroszország pedig, hogy csak erős, tekintélyelvű vezető képes sikerre vinni a reformokat. Emiatt a kínai uralkodó párt ellenzi a politikai változást, Putyin és Medvegyev pedig egyre tekintélyelvűbb vezetésre törekszik” – írja a Hoover Intézet honlapján Paul R. Gregory stanfordi kutató és Kate Zhou, hawaii professzor asszony.
Először is nem igaz, hogy a reformok Oroszországban kezdődtek. Mihail Gorbacsov csak 1985-ben került hatalomra, s addigra Kínában már hét éve tartottak a változások. Igaz, a felszín alatt, de éppen ez a lényeg. 1978-ban, egy Hsziaogang nevű falu népi kommunájában kezdődött. A helyiek suba alatt kiosztották a földet a családoknak, és azok megtarthatták az állami beadási terven felüli jószágot és terményt. A példa járvány sebességével terjedt. Mire a kommunista vezetés észbe kaphatott volna, már érezhetően javult a városok élelmiszer-ellátása, s ha a hatóságok elfojtják a spontán mozgalmat, az egész lakossággal kerültek volna szembe. Kétségkívül volt bennük annyi bölcsesség, hogy hagyták „a macskát egeret fogni”, amint Teng Hsziao-ping, a kor reformernek nevezett vezetője mondta.
Gorbacsov pontosan tudta, mi folyik Kínában, és nemhogy más utat akart volna járni, inkább másolni kívánta a kínai példát. Sőt, törvényi garanciákat adott a vállalkozó parasztoknak: ötven évre haszonbérletbe adta volna nekik a földet és a termelőeszközöket, miközben Kínában még hivatalosan törvénytelen volt a magánvállalkozás, olyannyira, hogy balszerencsés vállalkozók tömegei kerültek börtönbe. Csakhogy Oroszországban nem akadt jelentkező. Kínában a negyven éves emberek gyerekfejjel még dolgoztak apáik földjén. Oroszországban ehhez hatvanöt évesnek kellett lenni. Az orosz ember hozzászokott, hogy a ház körüli kis kertészethez elvegye a kolhoztól, ami kell, s nem volt elégedetlen ezzel az élettel. Kínában viszont még friss volt a nagy éhínségek és a tömeggyilkos terror emléke. A reformokhoz társadalmi bázis is kell, és ez Oroszországban nem volt meg. A kínai változás alulról indult, az oroszországi felülről. Emiatt lett sikertelen.
A külföldi tőke becsábítása szintén Kínában kezdődött előbb. Gorbacsov innen vette a mintát, amikor szabadkereskedelmi övezeteket próbált meg létrehozni. Csakhogy Oroszországban a külföldi befektetők nem találtak olyan embereket, akik kiismerték volna magukat a piacgazdaságban, és egyúttal eligazíthatták volna őket a bürokrácia útvesztőiben. Ráadásul semmi sem garantálta a befektetések biztonságát, sőt, a jogszabályi környezet még a gazdasági partnerek szerződésszegésének esetére sem adott kellő biztosítékot.
A jogrendszer Kínában sem felelt meg a piacgazdaság igényeinek, viszont tömegével érkeztek a hongkongi és a tajvani befektetők, akik szót tudtak érteni a kínai hatóságokkal, közvetíteni tudtak nyugati partnereik és a helyi államapparátus között, továbbá saját, otthoni tőkéjük megbízható fedezetet adott a vállalkozás kudarcának esetére.
Kínában tehát új magángazdaság jött létre, amely versenyre ösztökélte a kommunista állami szektort. Ezzel szemben Oroszországban a piaci átmenet abban nyilvánult meg, hogy politikailag jól beágyazott csoportok maguknak kaparintották meg a jövedelmező nyersanyagtermelő és energiaipari vállalatokat. Ennek megfelelően a kapitalizmus a lakosság szemében nem valami új teremtését jelentette, hanem a leplezetlen harácsolást. Ezen a téren is megmutatkozott tehát, hogy Oroszországban a változásnak nincs társadalmi bázisa. A putyini vezetés megpróbálta hát visszaállítani az állami tulajdont, és ahol nem sikerült, ott is megkövetelte, hogy a vállalatvezetés ne a részvényesek, hanem az állam érdekét tekintse elsődlegesnek. Ez nem sokat használt a gazdasági hatékonyságnak.
De Kínában sem dőlt még el minden. A pártfunkcionáriusok egy része ott is tőkéssé vált, és megfordítva: sok vállalkozó épült be a politikai hatalomba. Ha ez a tendencia általánossá válik, akkor Kínában is orosz típusú, stagnáló gazdaság alakulhat ki.
