Az ebül szerzett pénz hűsége
A mintegy nyolcmillió svájci frankra (5,2 millió euró) becsült összegre mindig is fájt a foga nemcsak az örökösöknek, hanem a mindenkori kinshasai kormánynak is. Ehhez azonban legkésőbb 2008. december 31-éig megfelelően dokumentált bizonyítékokat kellett volna eljuttatnia Bernbe arról, hogy a pénzt Mobutu tisztességtelen és törvénytelen úton szerezte, és azért helyezte el svájci bankszámlákon, hogy tisztára mossa. Nos, ez nem sikerült, aminek oka a közép-afrikai országban éveken át dúlt polgárháború, az ebből, valamint az örökös hatalmi és etnikai harcokból eredően a közhivatalokban uralkodó fejetlenségen kívül a diktátor családjának makacs ellenállása lehetett.
A néhai Mobutu Sese Seko a gyarmati hadseregben csupán a törzsőrmesterségig vitte, annak ellenére, hogy szorgos ügynöke volt a belga-kongói titkosszolgálatnak. Pályája a függetlenség elnyerése (1960) után ívelt meredeken felfelé. Kardjánál sokkal jobban forgott köpönyege: előbb a szabadságharcosból lett elnök, Patrice Lumumba kegyeibe hízelegte be magát, ezzel tábornoki rangot és vezérkari főnöki megbízatást kapott, majd, amikor szorult a hurok a kormány körül, nem átallotta kiszolgáltatni Lumumbát a katangai zsoldosok vezérének, Moise Kapemba Csombénak, majd újabb huszárvágással 1965-ben a hatalmat is megkaparintotta a csak a határok által egyben tartott országban.
A világ igazán akkor figyelt fel rá, amikor hatalmát megszilárdítva, öt évvel később belefogott zaireizálási programjába: államosította a bányákat, bankokat, nagyüzemeket, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a világ egyik leggazdagabb ásványkincs-forrásai felett immár egyedül rendelkezhetett. A jelentős gyémánt- arany-, kobaltexportból származó dollármilliárdokból az ország nem sokat látott. Nagyobb része a katonai szövetségeseinek, az általuk szállított fegyverek kifizetésére, kisebb része pedig – ez sem volt kevés – Mobutu saját zsebébe vándorolt egészen 1996-ban bekövetkezett bukásáig.
Egy évvel később, az ex-diktátor marokkói száműzetésben bekövetkezett halálakor a betéteket őrző svájci bankok zárolták a számlákat, ám sorsukról mindeddig nem sikerült dönteni. A helvétek mossák kezeiket, ők megtettek minden tőlük telhetőt, ám az afrikai állam képtelen volt teljesíteni annak törvényes feltételeit, hogy az elsíbolt a kinshasai kincstárba jusson, s ne az örökösökre – köztük a kormánytag Nzanga Mobutura – szálljon.
A kongói nép pedig eurómilliókkal lett (még) szegényebb egy olyan ügy miatt, amelyben jogi és/vagy erkölcsi tekintetben egyaránt „sáros” a néhai diktátor és családja, a jelenlegi kinshasai kormány, valamint a svájci bankrendszer, felelősségre vonásról pedig szó sem esik.
