Az ausztrál kormányfő támogatja a melegházasságot

Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök a választások előtt néhány nappal kiállt a melegházasság mellett.

Ruddot hétfő este szülővárosában, Brisbane-ben Matt Prater baptista lelkész kérdezte az azonos neműek házasságáról alkotott véleményéről egy országosan közvetített fórumon. Prater a melegházasság ellen foglalt állást, és a Bibliából idézett: „annak okáért (a házasságért) elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté”.

A kormányfő erre azt válaszolta, hogy a Biblia azt is kimondja, hogy a rabszolgaság teljesen természetes állapot.

A középbal Ausztrál Munkáspártot vezető miniszterelnök arra tett ígéretet, hogy ha pártja megnyeri a szeptember 14-ei parlamenti választásokat, száz napon belül megszavaztatja a melegházasságokat legalizáló törvénytervezetet.

A katolikus, rendszeresen templomba járó Rudd májusban jelentette be, hogy megváltozott a véleménye az azonos neműek házasságát illetően. Korábban egy állásponton volt párttársával, a melegházasságot elutasító Julia Gillard korábbi miniszterelnökkel. Tavaly szeptemberben a parlament végül 98-42 arányban szavazott az azonos neműek házasságát támogató javaslat ellen.

Julia Gillard június 26-án mondott le, miután alulmaradt a párt parlamenti frakciójának bizalmi szavazásán, ezután lett Rudd az ország kormányfője. Három évvel ezelőtt éppen Gillard szorította ki Ruddot a pártelnöki és a kormányfői tisztségből.

Ausztráliában a lakosság többsége támogatná az azonos neműek házasságát, de a parlamentben eddig minden erre irányuló törvénymódosítási javaslat elbukott.

Legutóbb az Ausztráliával szomszédos Új-Zéland legalizálta a melegházasságot, a szigetország a 15. ország a világon, ahol a jog lehetővé teszi az azonos neműeknek, hogy összeházasodjanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.