Az atomtechnológiákról is tárgyalt Fidel Castro és Ban Ki Mun

Fidel Castro egykori kubai vezetővel tárgyalt Havannában Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. A megbeszélésen számos kérdést érintettek a klímaváltozástól kezdve egészen a szíriai válságig.

Ban Ki Mun a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) második csúcstalálkozóján tartózkodik Havannában, és most első ízben jár a szigetországban. Látogatása alkalmával 55 percen át tárgyalt Fidel Castróval – közölte kedden az ENSZ-főtitkár hivatala. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen szó volt a szíriai, a közép-afrikai, a dél-szudáni és a kongói helyzetről, de tárgyaltak emellett az élelmiszer-biztonságról, a klímaváltozásról és az atomtechnológiák terjedéséről.

Az ENSZ közleménye nem tesz említést arról, hogy Ban és Castro megbeszélésein volt-e szó az emberi jogokról vagy a kubai máskéntgondolkodókkal való bánásmódról. Farhan Haq ENSZ-szóvivő szerint Ban számos kubai vezetővel, köztük Raúl Castro elnökkel folytatott megbeszélése során felhozta az emberi jogok kérdését, illetve terítékre került a Kuba elleni amerikai embargó kérdése is.

Fidel Castro 48 éven át irányította Kubát, de 2006-ban megbetegedett, és ezért átengedte az elnöki széket öccsének, Raúlnak, aki hivatalosan 2008 januárja óta tölti be az államfői tisztséget. Fidel Castro azóta nagyon ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Ban Ki Mun Raúl Castro társaságában Havannában
U.N. Secretary General Ban Ki-moon (2nd L) and Cuba's President Raul Castro (3rd L) share a moment with attendees of the Community of Latin American and Caribbean States (CELAC) summit in Havana January 28, 2014. REUTERS/Enrique De La Osa (CUBA - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.