Az amerikai nagyköveten vernék el a Snowden-ügyet

Bolívia az ENSZ emberi jogi bizottságához fordul, Evo Morales elnök pedig az Egyesült Államok La Paz-i nagykövetségének bezárását pedzegette, válaszul arra, hogy a Moszkvából hazafelé tartó gépét amerikai kérésre több nyugat-európai ország nem engedte át légterén.

Morales gépének Bécsben kellett kényszerleszállást végrehajtania, 13 órát vesztegelve az osztrák fővárosban. Kevés vigasz, hogy Heinz Fischer osztrák elnök szolidaritásból kilátogatott akkor Moraleshez a repülőtérre.

A bolíviai Cochabambában csütörtök este rendezett latin-amerikai rendkívüli csúcstalálkozón egyebek között Venezuela, Argentína, Uruguay, Ecuador és Suriname elnöke, illetve Dilma Rousseff brazil elnök külpolitikai tanácsadója fejezte ki közös nyilatkozatban szolidaritását és követelt bocsánatkérést Franciaországtól, Olaszországtól, Spanyolországtól és Portugáliától azért, amiért ezek az európai országok eleget tettek az amerikai kérésnek. A közlemény a történteket a nemzeti szuverenitás, így a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte.

Mint ismert, Morales – egyébként Nicolás Maduro venezuelai államfőval egyetemben – Moszkvában részt vett a gáztermelő országok tanácskozásán. Innen hazatérőben érte a kellemetlenség a bolíviai elnök gépét az európai légtérben. Az említett európai országok technikai okokra hivatkoztak, ám mint az osztrák Die Presse megírta, a bécsi amerikai nagykövet fordult Ausztria külügyminisztériumához azzal a kéréssel, hogy vizsgálják át a gépet, hátha azzal próbált elszökni Moszkvából a szivárogtató Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a CIA volt munkatársa. Az osztrák külügy nem cáfolta a lapértesülést, ám azt állította, hogy senki nem gyakorolt nyomást rájuk, ráadásul Morales hozzájárult a gép átvizsgálásához. A bolíviai elnök Cochabambában most azt mondta, hogy először a spanyol nagykövet kereste meg azzal a kéréssel, hogy engedélyezze a gép átvizsgálását a bécsi repülőtéren, mert Spanyolország csak akkor adja meg az átrepülési engedélyt. Ezt akkor még visszautasította. Beszédében azt ismételgette, hogy Moszkvában nem találkozott, nem látta Snowdent, sőt Bolívia addig nem is kapott menedékjogi kérelmet az amerikaitól.

– Egységesen győzhetünk az Egyesült Államok imperialista politikájával szemben – mondta beszédében Morales a több ezer fős cochabambai hallgatóközönség előtt. Ahogy a La Razón az elnököt idézte, személyében a bolíviai népet, így Latin-Amerikát szégyenítették meg az egykori gyarmattartó nyugat-európai országok az imperialista Egyesült Államok nyomására. „Nem fog reszketni a kezem az Egyesült Államok követsége bezárásának elrendelésekor. Az Egyesült Államok nélkül jobbak leszünk” – mondta.

Morales 2008-ban egyszer már kiutasította az amerikai nagykövetet és az amerikai drogellenes ügynökség, a DEA munkatársait is, majd csak 2011-ben állították helyre nagyköveti szinten a diplomáciai kapcsolatokat. Idén májusban az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége, az USAID munkatársainak mutatott ajtót a belügyekbe való beavatkozás miatt. A kialakult légkörben az amerikai nagykövetség lemondta július 4-én a függetlenség napjára szervezett bolíviai rendezvényeket.

Rafael Correa ecuadori elnök a cochabambai találkozón teljes támogatásáról biztosította Moralest, hangsúlyozva, hogy Latin-Amerika nem hajlandó eltűrni, hogy a 21. században egyes államok első, másod- vagy harmadrendű országokként sorolják be a világot. Mint ismert, Ecuador érintett a Snowden-ügyben, ugyanis londoni követsége – ahová Julian Assange WikiLeaks-alapító egy éve menekült be – menlevelet állított ki Snowdennek. Erről a menlevélről utóbb – miután Joe Biden amerikai elnökhelyettes „udvarias” telefonbeszélgetésben figyelmeztette az ecuadori elnököt – Correa azt mondta, hogy érvénytelen, és vizsgálatot indítanak a dokumentum kiállítója ellen.

Cristína Fernández argentin elnök ugyancsak felszólította az érintett országokat, hogy ismerjék el hibájukat, s kérjenek bocsánatot a nemzetközi jog megsértése miatt.

José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter az állami televíziónak eközben azt nyilatkozta, hogy Madridnak nincs miért elnézést kérnie, mert nem akadályozta, hogy Morales gépe átrepüljön Spanyolország felett. Kérdésre válaszolva García-Margallo ugyanakkor elismerte, kaptak információt, hogy Snowden a repülőgépen lehet. Azt már titoktartásnak kell öveznie, hogy a spanyolok kitől kapták ezt a bejelentést – tette hozzá a politikus, de nem tagadta, hogy Snowden ügyében amerikai részről megkeresték a spanyol diplomáciát. A külügyminiszter szerint a spanyol nagykövet Bécsben azért kereste fel Moralest, hogy segítséget ajánljon neki. Morales erről azt mondta, a spanyol nagykövet a gépre szeretett volna feljutni „egy kávé” ürügyén, valójában azonban ellenőrizni, hogy Snowden nincs-e ott. Eddig egyedül Franciaország kér elnézést a történtekért, amire Morales azzal reagált, hogy a bocsánatkérés nem elég, amikor nemzetközi egyezményeket sértenek meg.

Az Egyesült Államok elzárkózott annak megválaszolásától, hogy volt-e szerepe az európai légtér lezárásában. A State Department szóvivője – írja az AP – mindössze annyit közölt, hogy az Egyesült Államok tisztségviselői az elmúlt tíz napban országok széles körével voltak érintkezésben az ügyben, a Snowdennel kapcsolatos üzenetet pedig, miszerint a szivárogtatónak vissza kell térnie az Egyesült Államokba, nyilvánosan és magánúton is kommunikálták.

Csütörtökön egyébként az orosz külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az átrepülés megtagadása Franciaország, Spanyolország és Portugália részéről nem nevezhető baráti akciónak Oroszországgal szemben sem. Moszkva felszólítja a nemzetközi közösséget a nemzetközi jogi kötelezettségek betartására. Más kérdés, hogy Putyin szóvivője közben érzékeltette azt is: Moszkvának elege van a Snowden-ügyből, és szerencsés lenne, ha a szivárogtató mielőbb távozna.

Morales és Corerea Cochabambában csütörtökön. A bocsánatkérés nem elég
Bolivia's President Evo Morales (L) talks to his Ecuadorean counterpart Rafael Correa during a meeting with Bolivian social organizations in Cochabamba July 4, 2013. Latin American leaders meet in Cochabamba to support Bolivian President Morales after his plane on rumors it was carrying a wanted former U.S. spy agency contractor Edward Snowden . REUTERS/David Mercado (BOLIVIA - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.