Így nyert Obama

270 elektor. Ennyire van szüksége annak, aki amerikai elnök akar lenni. Barack Obama magyar idő szerint hajnali ötkor, a kaliforniai szavazóhelységek zárásával átlépte ezt a küszöböt, már 349-et tudhat maga mögött. John McCain 147-tel végzetesen lemaradt.

Amikor a nagy tévécsatornák bemutatták az első közvélemény-kutatások eredményeit, már sejthető volt az eredmény. Az amerikaiak döntő többsége leginkább a gazdaság állapota miatt aggódott a fülkében. Ez Obamának kedvezett, hiszen a demokratákban hagyományosan jobban megbíznak gazdasági kérdésekben.

Kedvezett a részvételnek is: száz év óta nem volt olyan magas a részvételi arány amerikai elnökválasztáson, mint a mostanin - állította szerdán a RealClearPolitics független választási hírportál. A szavazásra jogosultak rekordszámban, 66 százalékban járultak az urnákhoz, amire 1908 óta nem volt példa. Még John F. Kennedy demokrata párti jelölt megválasztásakor, 1960-ban is csak 63,1 százalékos volt a részvételi arány.

2004-ben, amikor a hivatalban lévő republikánus George W. Bush másodszor is jelöltette magát az elnöki tisztségre, mindössze a választópolgárok 55,3 százaléka adta le voksát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.