Obama legalizálná a marihuánát

Barack Obama szerint Colorado és Washington állam a követendő példa, de azt ő sem hiszi, hogy a legalizálás csodaszer, amely végül megold minden problémát.

Barack Obama nem gondolja, hogy a marihuána veszélyesebb lenne a dohánynál vagy az alkoholnál, de nem ért egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy a legalizálása „csodaszerűen” megoldaná a kábítószerrel kapcsolatos problémákat – idézi az amerikai elnököt a New Yorker friss számában David Remnick. Remnick Going The Distance (Megtenni a távolságot) címmel írt terjengős cikket az elnöki mindennapokról, amelynek csak egy rövid részlete a marihuánának szentelt beszélgetés. Erre Obama egyébként még 2013 novemberében ült le Remnickkel, de a Colorado és Washington állambeli legalizálás miatt most is aktuális.

Obama a beszélgetés elején megemlíti, ami már régóta ismert dolog, hogy fiatalként ő is szívott marihuánát, és hogy most már rossz szokásnak tartja, amely azonban nem nagyon különbözik a cigarettától. – Nem hiszem, hogy veszélyesebb lenne az alkoholnál az egyén mint fogyasztó szempontjából – állítja az amerikai elnök, hozzátéve persze, hogy nincs elragadtatva a tudattól, ha valaki marihuánát szív. „Mondtam is a lányaimnak, hogy rossz ötlet, időveszteség, és nem is igazán egészséges”. 

A legalizálás ettől függetlenül felőle mehetne előre. Obama szerint az Egyesült Államokban a marihuánával egyelőre az a fő probléma, hogy a fogyasztásért járó büntetés aránytalanul nagy, ráadásul az igazságszolgáltatás diszkriminál, és keményebben bünteti a kisebbségeket – a feketéket, a latinókat –, illetve általában az alacsony jövedelműeket. „A középosztálybeli srácokat nem csukják be egy füves cigi elszívásáért, de a szegény gyerekeket igen” – mondja erről. Az amerikai elnök szerinte nem kellene börtönbe zárni fiatalokat hosszú időre olyasmiért – marihuána fogyasztásáért –, amit valószínűleg azok is kipróbáltak, akik a törvényt hozták, vagyis maguk is elkövették ba vétséget. Ezt a logikát folytatva Obama arra következtetésre jut, hogy a Colorado és Washington államban hozott törvény a marihuána élvezeti célú fogyasztásáról azért követendő, mert megszünteti azt az igazságtalan helyzetet, amikor a társadalom jelentős része megsérti a tilalmat, de csak néhányakat büntetnek meg érte. 

Azt Obama sem hiszi, hogy a marihuána legalizálása „csodaszer” lenne. Szerinte a kábítószer-fogyasztás problémája sokkal összetettebb ennél, és alighanem ez fog majd kiderülni a coloradói és washingtoni kísérletből is. A valódi probléma ugyanis az, hogy hol van a legalizálás határa a  kábítószerek esetében. Nyilvánvalóan lesznek ugyanis – fejtegeti az elnök –, akik majd előállnak azzal, hogy ha a marihuána engedélyezett, akkor legalizáljuk kis mennyiségben a kokaint és az amfetamint is. Márpedig Obama szerint egyértelmű, hogy a marihuánával ellentétben a kemény drogok fogyasztása komoly egészségügyi károkat okoz, következésképp hatalmas társadalmi árat követel. 

Remnick egyébként leírja, hogy amikor Obama interjút ad, időnként egy mondata közepén megtorpan, átgondolja, hogy mit is és miként mondott. Néha megkéri a riportert, hogy ezt vagy azt a szót vagy mondatot törölje, és esetleg egy egész gondolatmenetet hadd kezdhessen újra.

Az Egyesült Államokban húsz év alatt sokat fejlődött a marihuánával kapcsolatos gondolkodás. Bill Clinton volt elnök már hivatali ideje alatt, a kilencvenes években elismerte ugyan, hogy amikor Nagy-Britanniában járt, „kísérletezett” marihuánával, de nem jött be neki, és nem is tüdőzte le, amihez képest Obama 2008-ban egy legyintéssel elintézte a dolgot. „Igen, szívtam, és igen, letüdőztem” – mondta a demokrata elődre is utalva a jelenlegi elnök, amikor az első választási kampányában erről kérdezték.

Demonstráló a Global Marijuana March 2009-es felvonulásán a kolumbiai Medellínben. Nem csodaszer
Demonstráló a Global Marijuana March 2009-es felvonulásán a kolumbiai Medellínben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.