Nincs előrelépés a kettős állampolgárság ügyében

Továbbra sem közeledett a két kormány álláspontja a magyarországi kettős állampolgárság ügyében – jelentették be kedden a pozsonyi külügyminisztériumban, miután megkapták Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár válaszlevelét arra a szlovák javaslatra, amelyet még februárban adott át a szlovák fél Budapesten.

Pozsony a kettős állampolgársággal kapcsolatban kormányközi megállapodást kezdeményezett, amelynek egyik pontja szerint a két fél minden évben kicserélné azoknak a személyeknek a listáját, akik megszerezték a szomszédos ország állampolgárságát.

- Magyarország nagyon szigorúan veszi a személyi adatok védelmét, ezért semelyik szomszédunknak, semelyik országnak nem adhatunk ki hivatalos adatokat az állampolgársági törvénnyel kapcsolatosan – jelentette ki azóta több alkalommal is a magyar külügyi államtitkár, aki ezt az álláspontját a levelében is megerősítette. Miként azt is, hogy ameddig a pozsonyi parlament nem alakítja ki az új szlovák állampolgársági szabályozással kapcsolatos véleményét, addig  nincs értelme foglalkozni a kétoldalú megállapodással. Németh Zsolt a keddi közlemény szerint mégis további tárgyalásokat javasol, s ezzel a szlovák fél is egyetért.

Egyébként a szlovákiai parlament  még mindig nem módosította azt a jogszabályt, amely szerint az a személy, aki más ország állampolgárságát kéri és megkapja – kevés kivételtől eltekintve – azonnal elveszíti a szlovákot. Idáig ez a törvény harminckét polgár sújtott. . Tizenketten német, tizen osztrák, öten cseh, ketten Nagy-Britannia-it szereztek. Mindössze egy személy nyilatkozott arról, hogy magyar, s ugyanenyi, hogy olasz, illetve holland polgár lett. Közülük huszonhárom nő külföldön ment férjhez, hét férfi ugyanott nősült, kettő pedig már huzamos ideje dolgozik Ausztriában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.