Az albán elnök Koszovó miatt nem vesz részt a csúcson

Az albán államfő lemondta részvételét a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) hét végi ohridi csúcstalálkozóján, mert nem hívták meg a koszovói elnököt.

Bujar Nishani albán elnök szerint ellentétes a térségbeli együttműködés és párbeszéd szellemével az, hogy Atifete Jahjaga koszovói elnököt nem hívták meg az ohridi csúcstalálkozóra. Nishani szerint ez Szerbia nyomására történt, és szöges ellentétben áll a belgrádi-pristinai viszony rendezéséről szóló brüsszeli megállapodással.

A szerbiai külügyminisztérium hétfőn arról tájékoztatott, hogy Szerbia és két másik ország kifogást emelt Atifete Jahjaga koszovói elnök részvétele ellen, mivel a SEECP alapszabálya szerint a szervezet csúcstalálkozóján csak szuverén és nemzetközileg elismert országok vezetői vehetnek részt, márpedig Koszovó nem felel meg ennek feltételnek.

A koszovói elnök is úgy foglalt állást, hogy mellőzése ellentétes a brüsszeli megállapodásban foglaltakkal.

Gjorge Ivanov macedón elnök hivatala is megerősítette, hogy Koszovót nem hívták meg az ohridi csúcstalálkozóra. Magyarázata szerint a SEECP alapító okirata és az eddigi gyakorlat is azt diktálja, hogy Macedónia mások egyetértése nélkül ezt nem teheti meg, kiváltképpen ha tudomására hozzák, hogy emiatt egyes tagországok lemondanák a részvételt.

Az SEECP-t 1997-ban Szófiában hozták létre azért, hogy erősítse a térség államai közti jószomszédi kapcsolatokat, és segítsen a térséget a béke, a biztonság, a stabilitás és az együttműködés övezetévé változtatni. A SEECP egy évvel ezelőtti belgrádi tanácskozásán Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Horvátország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovénia és Törökország képviselői vettek részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.