Jellemző, hogy alig találtuk meg azt az alagutat, amelynek a tulajdonosa hajlandó volt nyilatkozni. Az egyiptomi határtól alig 50 méterre, a Gázai övezet szélén ugyanis egymást érik a sátorral vagy instabil tákolmányokkal „eltakart” lejáratok. A helyszín Rafah, a határ által kettészelt palesztin város, amely Izrael szerint részben felelős azért, hogy pénzhez, robbanóanyaghoz és fegyverhez jut a Hamasz. Ugyanakkor a radikális palesztin szervezet gázai hatalomátvétele óta az övezet határait Izrael és Egyiptom lezárta, ezért  Gáza másfél millió lakosát jórészt ezek az alagutak etetik, öltöztetik és szórakoztatják.

Az alagútlejáratok mögött lebombázott házak adják a szomorú hátteret. Némelyikük ma is alagutat rejt. A határt jelentő falnál látszanak az egyiptomi határőrség őrtornyai: pontosan tudják, mi folyik a palesztin oldalon. – Már 24 napja nem jött áru az alagutamon keresztül, az egyiptomiak egyre komolyabban ellenőrzik az alagút másik végét – panaszolja a 31 éves (de legalább 45-nek látszó) Abu Jasszer, az egyik csempészalagút érdes hangú tulajdonosa. Mint mondja, az egyiptomiak szigorúbban ellenőrzik a határ felé érkező árukat, kamerákat szereltek fel. Erről egyébként januárban Izrael egyezményt írt alá Egyiptommal.

Abu Jasszer 11 éve üzemeltet alagutakat. Nyolc éve 80 ezer dolláros (kb. 17 millió forintos) befektetést igényelt a saját, 500 méter hosszú, 13 méter mély alagútjának megépítése. – Sokszorosan megtérült – mondja somolyogva a sátorban, a tűzön melegedő tea mellett üldögélve. Nagy nehezen elárulja, hogy egy-egy szállítmánnyal 5000 dollárt keres, ugyanakkor a januári gázai háború 30 000 dolláros kárt okozott az alagútban. Egyébként két-három naponta kap megrendelést a kereskedőktől, most pang az üzlet. Abu Jasszer szerint a határ alatt fekvő körülbelül 1200 alagút fele sérült meg a bombázások miatt, de csak alig száz semmisült meg teljesen. Az egyes alagutak többfelé ágaznak a föld alatt, ezért is a magas szám. Most azonban csak 20-30 alagútban van forgalom, igaz, 20 új is épült a háború vége óta.

Abu Jasszer és a tűz köré kuporodó, vég nélkül cigarettázó munkásai azt mondják, nem tudják pontosan, ki van az egyiptomi oldalon. Egyszer csak kapnak egy hívást a kereskedőtől, hogy mikor várhatják a szállítmányt. Mivel a bankok nem működnek, van, hogy a fizetséget is az alagúton keresztül küldik.

A másfél méter hosszú oldalakkal rendelkező alagútlejáratok falát gerendákkal erősítették meg. A nyílás fölé erősített csigán engedik le az embereket a mélybe, akik aztán felküldik a műanyag hordók gyomrába tett szállítmányt. Egy alkalommal akár 3-400 ilyen hordó is átjöhet, a munka olyankor hat-hét órán át is tart. A fent és a lent dolgozó emberek vonalas telefonon tartják a kapcsolatot. Abu Jasszer kapacitál, hogy menjek le. Inkább nem, köszönöm.

Abu Jasszer és emberei azt állítják, hogy nem tudnak olyan alagutakról, amelyek egészen az övezet északi végéig futnának. Bár elismerik, a palesztin szervezeteknek, így a Hamasznak is saját alagútjai vannak, azokat állítólag nem ismerik. – Ők teljesen külön működnek tőlünk – bizonygatja Abu Jasszer, tagadván, hogy valaha is szállított volna fegyvert vagy robbanószert. Igaz, ő és emberei inkább a Fatah palesztin mozgalommal szimpatizálnak.

Mindeközben gyanakodva méregetnek, mert attól tartanak, az újságírók elárulják az izraeli hadseregnek az alagutak pontos helyét. Ugyanis az izraeli légierő mindig az alagút bejáratát találja el, mondják. Csütörtökön is meghalt egy munkás, a 14 lent rekedt embert csak pénteken tudták felhúzni.

Az egyiptomi határőrség egyébként kiváló riasztásként is szolgál. Az izraeliek egy-egy támadás előtt ugyanis értesítik őket, és amikor az alagutakban dolgozók azt látják, hogy az egyiptomiak eltűnnek, akkor ők is csapot-papot otthagyva menekülnek az alagutak környékéről. – Hiába tűnik úgy, mintha versenytársak lennénk, valójában összetartó testvérek vagyunk. Minden információt megosztunk egymással – mondja az „alagutas szubkultúráról” Abu Jasszer egyik munkása.

izrael