Az al-Kaida lefejezett egy francia túszt

Az al-Kaida északi szárnya kivégzett egy francia túszt. Az iszlamisták így bosszulták meg Franciaország beavatkozását a mali konfliktusba.

Az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM) kivégezte a 2011-ben Maliban elrabolt Philippe Verdon francia üzletembert, jelentette a mauritániai ANI hírügynökség. A szervezet észak-afrikai szárnya Franciaország mali beavatkozását akarta így megtorolni.

A francia külügyminisztérium szerda reggel azt közölte, hogy megpróbálnak utánajárni az iszlamistákkal is közeli kapcsolatban álló hírügynökség értesüléseinek, de egyelőre óvatosan kezelik az információkat. Egy magát Al-Qairawaninak nevező túszejtő telefonon mondta el, hogy a „kémnek” nevezett franciát március 10-én lefejezték.

Philippe Verdon és Serge Lazarevic állítólag üzleti úton volt, amikor 2011 novemberében lecsaptak rájuk az emberrablók egy hombori hotelben. Az AQIM magára vállalta a felelősséget, és fotókat is küldtek a túszokról. Verdonon kívül még 14 francia állampolgárt tartanak fogva Afrikában a szélsőségesek, hatan közülük Maliban vannak. Franciaország már nem fizet váltságdíjat azoknak a szervezeteknek, akikkel „háborúban állnak”, írja a Le Monde.

Franciaország januárban küldött katonákat Maliba, miután az ország északi részét elfoglaló iszlamisták már Bamakót, a fővárost fenyegették. Jelenleg négyezer francia katona van Maliban, akik most a hegyek közé rejtőzött iszlamistákat üldözik mali, csádi és más afrikai katonákkal együtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.