Az al-Kaida a Perzsa-öböl államait vette célba

Nyugati hírszerző szolgálatok értesítették a Perzsa-öböl menti monarchiákat arról, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet merényletekre készül hajók ellen - jelentette csütörtökön az al-Kabasz kuvaiti napilap országa biztonsági forrásaira hivatkozva.

Az újság szerint a szélsőséges szervezet fegyvereseit a régióban képezi ki olyan támadásokra, amelyeket az öbölben, illetve az Arab-tengeren készül végrehajtani
hadi-, kereskedelmi- és üdülőhajók ellen. A nyugati hírszerző szervek felkérték a régióbeli monarchiák hatóságait, hogy hozzanak biztonsági intézkedéseket a hajók, leginkább az olaj-, illetve gázszállító tankerek védelmére - állították kuvaiti biztonsági források.

Tájékoztatásuk szerint az al-Kaida az elmúlt hónapokban átcsoportosította térségbeli fegyvereseit annak érdekében, hogy súlyosbítsa a biztonsági helyzetet Szomáliában és Jemenben. A szervezet ezekben az országokban arra is képes volt, hogy parancsnoki és irányító központokat építsen ki.

Ugyanezen források kiemelték, hogy az al-Kaida embereinek Szomáliában a múlt héten sikerült egy nagyobb fegyverszállítmányt elrabolniuk, amelynek egy részét Jemenbe dobták át.

Nyugati hírszerzőszolgálatok tájékoztatták az öböl menti monarchiákat arról, hogy hol helyezkednek el Szomáliában az al-Kaida új parancsnoki központjai, és arról is, hogy kik a tagjai a műveleti hálózatnak az öböl menti államokban. Ez utóbbi információ eddig nagyrészt ismeretlen volt - írta a kuvaiti lap.

Jemen, amely nyugati nyomás alatt áll, hogy lépjen fel a az al-Kaida ellen, szerdán jelentette be: elfogták egy ilyen hálózat hat tagját, közük feltehetően az egyik főnököt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.