Az SZNT levélben kérte a román államfőt, hogy ne hirdesse ki a zászlótörvényt

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kérte Klaus Iohannis román államfőt, hogy küldje vissza a parlamentbe a szerdán elfogadott zászlótörvényt – közölte az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a székelység közképviseleti testülete.
Az SZNT egyben felkérte az ombudsmant (romániai nevén a nép ügyvédjét), hogy kérje az elfogadott jogszabály alkotmánybírósági felülvizsgálatát, a magyar kormányt pedig arra kérte, hogy a két ország közötti alapszerződés értelmében tegyen lépéseket a székely szimbólumok védelméért.

Az SZNT megállapította, a zászlótörvényt nem azzal a céllal fogadták el, hogy a székely zászlónak a román zászlóval egyenlő használatát tegye lehetővé, hanem éppen korlátozni próbálták a székely szimbólum használatát. Úgy vélte, a jogszabály ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, és Románia alkotmányát is sérti.

A tanács szerint a jogszabály „nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására", és felszólítja Romániát, hogy érvényesítse az egyenlő bánásmód elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatosan.

Az SZNT azt is bejelentette, hogy tájékoztatta az Európa Tanács illetékeseit, valamint a bukaresti nagykövetségeket arról, hogy Románia ismét megsérteni készül az Európa Tanács dokumentumait, és felkérte a Velencei Bizottságot, hogy véleményezze a jogszabályt.

„Az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében" - áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett dokumentumban.

A román parlament a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával fogadott el szerdán egy olyan zászlótörvényt, mely a közigazgatási egységeknek teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Az RMDSZ képviselői azt nyilatkozták, hogy valamennyi székelyföldi önkormányzat a székely zászló kissé módosított változatát fogadhatja el saját jelképének. Megkülönböztetésül ráhelyezheti a zászlóra a saját címerét, vagy ráírhatja a település nevét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.