Az RMDSZ egyik jelölt mellett sem foglalt állást

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választói belátására bízza, hogy kire voksolnak az elnökválasztások november 16-i második fordulójában. A döntést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be csütörtökön, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követő sajtótájékoztatóján.

– A magyar választók eléggé érettek, képesek meghozni azt a döntést, amelynek nyomán nem sérülnek a magyarság érdekei – mondta a szövetség elnöke, pontosítva, hogy a döntés egyetlen tartózkodással született meg.

Kelemen Hunor az ülésen elhangzott érveket ismertetve elmondta, a jobboldali Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Klaus Johannis arrogánsan visszautasította a tárgyalást a magyar érdekvédelmi szervezettel. Majd kitért arra, hogy az elmúlt két évben a szociáldemokrata Victor Ponta megbízható partnere volt az RMDSZ-nek. 2012 decemberében ő volt az, aki síkra szállt az RMDSZ kormányzati szereplése mellett, és csak a liberálisokon múlott, hogy végül nem tartották be a választások előtt kötött egyezséget.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy az RMDSZ-nek jó tapasztalatai vannak Calin Popescu Tariceanuval, aki Ponta elnökké választása esetén valószínűleg átveszi a kormány vezetését.

– Komoly politikusnak ismertük meg, aki mindig felelősen viszonyult a romániai magyarsághoz – magyarázta Kelemen, hozzátéve, hogy jónak tartaná, ha Tariceanuval a liberális értékek ismét jelen lennének a kormánykoalícióban.

A szövetségi elnök szerint a sok pozitívum ellenére az RMDSZ döntését megnehezítette az a tény, hogy a kormánykoalíció egyik kisebb tagpártja írásos megállapodást kötött Victor Ponta támogatásáról Corneliu Vadim Tudorral, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) elnökével.

– Nem értjük, miért hozták ki a karanténból. Mi nem lehetünk együtt Vadimmal még tíz napig sem, nem vállalhatjuk, hogy akár ilyen rövid ideig is a barikád egyazon oldalán álljunk – indokolta a döntést Kelemen Hunor.

Ponta kedden közölte, hogy az első fordulóban, a voksok 5 százalékával harmadik helyen végzett Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnököt bízná meg kormányalakítással, ha két hét múlva elnökké választják. Tariceanu és Vadim mellett támogatásáról biztosította a szociáldemokrata államfőjelöltet Dan Diaconescu, a populista Dan Diaconescu Néppárt alapítója, valamint Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrég lemondott igazgatója. Az utóbbinak az elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadói tisztségét ígérte Ponta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.