Kidobták az országból a gyermekvédőket

A pakisztáni hatóságok szerint a Save the Children nemzetközi szervezet az állam ellen dolgozik, ezért bezárták iszlámábádi irodájukat, és felszólították őket: hagyják el az országot.
A rendőrség a kormányzati tisztviselőkkel karöltve csütörtökön a pakisztáni főváros szívében bezárta a gyermekeket védő szervezet irodáját. Az egyik tisztviselő megjegyezte, nem tudja, pontosan milyen okok miatt kell bezárni az iszlámábádi irodát. Kamran Cheema hozzátette, hogy a belügyminisztérium utasítására hajtották végre a bezárást, és rendelték el az országban található további 15 iroda felszámolását.

A pakisztáni kormány nem adott ki hivatalos közleményt az üggyel kapcsolatban, de belügyi források szerint a Save the Childrent azért száműzik Pakisztánból, mert a szervezet tagjai az ország ellen tevékenykednek.

A gyermekvédőket figyelmeztetés nélkül érte a kormány döntése. A Save the Children határozattan ellenzi az eljárást – írja a Guardian, amely megjegyzi, hogy a szervezetet többször összefüggésbe hozták már a CIA-val. A Save the Children tagjai állítólag segédkeztek egy pakisztáni orvosnak, Shakeel Afridinek, aki elvezette a titkosszolgálatokat Oszama Bin Ladenhez. A szervezet azonban tagadja, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna az orvossal, vagy a CIA-val.

A Save the Children nemzetközi szervezet a világ gyermekeinek védelmét tűzte ki céljául, elsősorban a fejlődő világ gyermekeinek problémáival foglalkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.