Az oroszok sem repülnek a Sínai-félszigetre

Oroszország is felfüggeszti a légi járatokat Egyiptomba. Vlagyimir Putyin államfő Alekszandr Bortnyikovnak, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőjének javaslatára hozta meg ezt a döntést, amely a hivatalos közlés szerint addig marad érvényben, amíg egyértelműen fény nem derül a szombati repülőgép-katasztrófa okaira.

Putyin arra utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az FSZB-javaslat megvalósításának mechanizmusát, és gondoskodjon az Egyiptomban nyaraló orosz állampolgárok hazaszállításáról.

A Kogalimavia légitársaság Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó Airbus-321-es repülőgépe szombat reggel a Sínai-félszigeten zuhant le, 224 emberrel a fedélzetén. A brit és az amerikai titkosszolgálatok az elmúlt napokban már jelezték, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben valószínűleg nem műszaki hiba, hanem a fedélzetre vagy a csomagtérbe csempészett bomba okozhatta a gép pusztulását.

Csütörtökön Moszkvában még elhamarkodottnak nevezték ezeket a következtetéseket, és azt, hogy Nagy-Britannia, Írország, Svájc és két német légitársaság is ideiglenesen leállította a Sarm es-Sejki-i légi járatait. Igaz, a londoni hatóságok pénteken megkezdték az egyiptomi üdülőhelyein rekedt britek evakuálását.  

A mostani moszkvai döntés arról tanúskodik, hogy az orosz vezetés is megfontolásra méltónak találta a bombamerényletre utaló információt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.