Az örményekről megemlékezni „zsidó kötelesség”

Első alkalommal emlékezett meg az izraeli államfő az örmények ellen az egykori Oszmán Birodalom területén elkövetett tömeggyilkosságról, Reuven Rivlin a mészárlás századik évfordulója alkalmából fogadta az izraeli örmény közösség tagjait vasárnap.
Rivlin a jeruzsálemi megemlékezésen azt mondta, az örmény nép tagjai voltak az első modern tömegmészárlás áldozatai. "Két héttel ezelőtt mi, zsidók a holokausztra emlékeztünk. A holokauszt szörnyűségei után az örmény nép tragédiájáról való megemlékezés zsidó kötelességünk, emberileg és erkölcsileg is" - mondta Rivlin.

Rivlin hivatalának közleménye szerint ez volt az első alkalom, hogy az izraeli elnök megemlékezett a tömeggyilkosságról. Izrael pénteken szintén első ízben menesztett küldöttséget az évforduló alkalmából rendezett megemlékezésre Jerevánba.

Ugyanakkor az örmény pátriárkának a jeruzsálemi ceremónián részt vevő képviselője csalódottságát fejezte ki, amiért az izraeli államfő nem használta a népirtás kifejezést az örmények elleni tömeggyilkosságra.

1915 és 1917 között az Oszmán Birodalom hatóságai tömegével gyilkolták az örmény lakosságot. Ezt az utóbbi évtizedekben több mint 20 ország hivatalosan elismerte népirtásként, Törökország viszont következetesen visszautasítja, hogy a történteket tervezett genocídiumnak nevezzék. A két év alatt és még utána is, 1922-ig legalább egymillió, örmény források szerint 1,5 millió örmény halt meg a deportálások, halálmenetek és tömeggyilkosságok során, százezrek kerestek menedéket külföldön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.