Az NSA korlátozására tesz javaslatot a Fehér Ház

A Fehér Ház a héten tesz javaslatot arra, hogy törvényben korlátozzák a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) telefonos metaadat-gyűjtési gyakorlatát – írta keddi számában kormányzati forrásokra hivatkozva a New York Times.

Pénteken jár le a határideje annak, hogy megújítsák az NSA meghatalmazását telefonos metaadatok gyűjtésére. Barack Obama elnök korábban arra utasította Eric Holder igazságügyi minisztert és a hírszerző szerveket, hogy eddig a napig dolgozzák ki az NSA működésével kapcsolatos reformjavaslataikat úgy, hogy az ügynökség megőrizze hatékonyságát.

A lap úgy értesült, hogy a gyakorlatot a jelenlegi formájában csak 90 napig fogják újraengedélyezni. Obama elnök törvényjavaslata értelmében az ügynökség nem fog szisztematikusan gyűjteni és tárolni adatokat, hanem a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) döntése alapján csak azokat az adatok és számokat fogja megfigyelni, amelyeknek - a bíróság szerint - közük van a terrorizmushoz.

A metaadatokat a jövőben a telefontársaságok fogják tárolni. A kormányzati javaslat egyebek között azt is tisztázni fogja, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után elfogadott, a terrorizmussal gyanúsított személyek megfigyeléséről rendelkező törvény, a Patriot Act 215-ös cikkelye értelmezhető-e metaadat gyűjtésére szóló felhatalmazásként. A Patriot Act meghosszabbításának ügye egyébként jövőre kerül ismét a kongresszus elé.

Obama januárban jelentette be, hogy korlátozott változtatásokat kíván bevezetni az NSA működésében, amelynek titkos részleteit a Moszkvába szökött amerikai informatikus, Edward Snowden világgá kürtölte. Az elnök közölte, hogy leállíttatja a baráti országok vezetőinek megfigyelését és változtatásokat vezet be az amerikaiak telefonos kommunikációját mutató metaadatok gyűjtésével kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.