Az LMP nem küldene katonákat az Iszlám Állam ellen

Az LMP nem támogatja a magyar katonai részvételt az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben - közölte Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Schiffer András azt mondta: Magyarországnak és az Európai Uniónak az Iszlám Állam pénzügyi, technikai és emberi utánpótlásának felderítésével és elzárásával kellene küzdenie a dzsihadista terrorszervezet ellen.

Szerinte az LMP-nek a párizsi Charlie Hebdo-merénylet után benyújtott Btk.-módosítási javaslata alkalmas arra, hogy Magyarország - tranzitország jellegéből fakadóan - elvágja az emberi utánpótlás-útvonalakat az Iszlám Állam irányába.

Májusban indulhatunk az Iszlám Állam ellen

Csütörtökön hivatalosan is felkérte az Egyesült Államok Magyarországot, hogy katonákkal is vegyen részt az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 Ma reggel című műsorának nyilatkozva.

„Száz-százötven katona kiküldésére nyílna reális lehetőség” - idézi a minisztert az InfoRádió. Az MTI azt írja, a tárcavezető kedden 11 órakor az Országgyűlés külügyi bizottságával, szerdán 10 órakor pedig a honvédelmi bizottsággal konzultál a témáról.

Amikor olyan ellenséggel áll szemben a nemzetközi közösség, akinél nem látszik pontosan, hogy milyen csatornákon keresztül finanszírozzák, viszont azt tudni, hogy a szervezethez csatlakozók egy része Magyarországon és a kelet-európai térségen keresztül érkezik hozzá, akkor ebből nem az következik, hogy az Európai Unió tagállamainak a saját katonáit kellene odaküldeni - összegezte véleményét Schiffer András.

Ha a Fidesz-KDNP - az LMP-vel ellentétben - "valóban és őszintén" támogatja a magyar katonai részvételt, akkor "hagyják abba a sunyizást", és terjesszék be a határozati javaslatot, hiszen ebben az ügyben az Együtt, a Magyar Liberális Párt és "más liberális képviselők" támogatásával meglesz a kétharmaduk - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.