Az izraeli külügyminiszter szerint át kéne adni Gázát az ENSZ-nek

Az Erős Szikla nevű, palesztinok elleni izraeli hadművelet végeztével meg kellene fontolni, hogy a Gázai övezetet átadják az ENSZ fennhatósága alá – vélekedett Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter hétfőn a katonai rádió jelentése szerint.
Az Erős Szikla nevű, palesztinok elleni izraeli hadművelet végeztével meg kellene fontolni, hogy a Gázai övezetet átadják az ENSZ fennhatósága alá – vélekedett Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter hétfőn a katonai rádió jelentése szerint.

A kneszet külügyi és védelmi bizottságának együttes ülésén Liberman - a radikális palesztin Hamász szervezetre utalva – azt hangoztatta, hogy „normális fejlett ország nem működhet egy terrorszervezet döntéseinek függvényében".

Liberman úgy fogalmazott: „Meg kell gondolni az ENSZ-mandátumot. Mindenki azt kérdezi, hogy mi történik másnap, ha Izrael leveri a Hamászt. Egyik ötlet az ENSZ-felügyelet, és én egyáltalán nem ellenzem ezt a lehetőséget" – mondta a külügyminiszter.

Kormányközeli források a katonai rádiónak úgy nyilatkoztak, hogy Avigdor Liberman személyesen most először vetette fel ezt a lehetőséget, de a külügyminiszter szóvivője szerint a tárcánál már a hadművelet kezdetén nekiláttak a katonai hadjáratot követő időszakra vonatkozó elképzelések kidolgozásának, és ha a kormány elé kerül az ügy, akkor ott bemutatják a tárca álláspontját.

Az izraeli katonai rádió szerint Libermannak az ENSZ esetleges gázai övezeti szerepével kapcsolatos javaslatát nem vitatták meg az izraeli biztonsági kabinetben, amely a legfontosabb miniszterekből áll.

A Gázai övezetben kétórás nyugalmat adott csak a hosszabbra tervezett izraeli egyoldalú humanitárius tűzszünet. Később kiújultak a harcok, ismét rakétákat lőttek az övezettel szomszédos vidékekre. A Hamász Izraelt vádolja a fegyvernyugvás megszegésével, szerintük a fegyvernyugvást az törte meg, hogy Izrael csapást mért egy épületre az észak-izraeli as-Sati menekülttáborban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.