Az Iszlám Államtól hazatérő szélsőségeseket állítanak bíróság elé Németországban

Németországban állam elleni erőszakos bűncselekmény előkészítésével vádoltak meg csütörtökön két szélsőséges iszlamistát, akik a hatóságok szerint terrorista kiképzésben részesültek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egy szíriai táborában, harci tapasztalatot szereztek, majd visszatértek Németországba.
A két német-tunéziai kettős állampolgár a szövetségi legfőbb ügyészség szerint 2014 májusában radikális vallási meggyőződésüktől vezetve Törökországon keresztül Szíriába utaztak és csatlakoztak az IÁ-hoz. Több hetes kiképzés után egyikük részt vett az IÁ fegyvereseinek több műveletében, köztük a szíriai-iraki határ térségében fekvő Bukamal város körüli harcokban, míg a másik vádlott öngyilkos merénylet elkövetésére jelentkezett. Az IÁ több tagjával az iraki fővárosba, Bagdadba utazott, ahol a merényletet csak azért nem tudta végrehajtani, mert a csoport egy részét letartóztatták - áll a vádhatóság közleményében.

A 26 éves és a 27 éves fiatalember közben igyekezett online csevegőszolgáltatások révén tagokat toborozni az IÁ-nak, egyiküknek sikerült is egy személyt rávenni arra, hogy utazzon Szíriába és csatlakozzon a szervezethez.

A vádlottak 2014 augusztusában, illetve szeptemberében tértek vissza Németországba. Novemberi őrizetbe vételük óta vizsgálati fogságban vannak - közölte a legfőbb ügyészség.

A belső elhárításért felelős alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, áprilisi adatai szerint eddig legkevesebb 680 szélsőséges iszlamista utazott Németországból Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz vagy más terrorszervezethez. Az úgynevezett iszlamista terrorturisták nagyjából harmada már visszatért, közülük mintegy 50 fő nemcsak terrorista kiképzésen esett át, hanem harci tapasztalatokkal is rendelkezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.