Félezer áldozatot szedett az Iszlám Állam

Az elmúlt napok heves összecsapásaiban ötszázan vesztették életüket az iraki Ramádi városában, melyet vasárnapra teljesen elfoglaltak az Iszlám Állam harcosai.

Anbar tartomány kormányzójának közleménye szerint az utóbbi napokban ötszázan vesztették életüket az Iszlám Állam és az iraki hadsereg, illetve a vele szövetséges síita milíciák közti összecsapásokban. Mint a szóvivő elmondta, sok a civil áldozat, és 6-8 ezren el is menekültek a városból, melynek lakossága már amúgy is megcsappant – írja a Reuters.

A BBC egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, vasárnap az iraki hadsereg felszerelését, egyebek közt páncélozott járműveit hátrahagyva menekült el a városból, amely annak ellenére esett el, hogy védői komoly légi támogatást kaptak az Egyesült Államok vezette, az Iszlám Államra csapásokat mérő nemzetközi koalíciótól.

Hétfőn azonban a síita milíciák ismét Ramádi ellen vonulnak, remélve, hogy visszaszerezhetik a Bagdadtól 112 kilométerre fekvő várost.

S noha az iraki hadsereg és a síita milíciák március végén sikert arattak Tikritnél, Moszul ostroma még várat magára. John Kerry amerikai külügyminiszter ugyanakkor bizakodó. Szöuli sajtótájékoztatóján közölte, úgy véli, napokon belül sikerül visszafoglalni Ramádit. Elissa Smith, a Pentagon szóvivője pedig közölte, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció továbbra is légi csapásokat mér a szélsőséges szunnita szervezet csapataira, és segíti a kormányerőket, ahogy csak tudja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.