Az iráni elnök jön az üzletért

Haszán Rohani, Irán elnöke a héten Olaszországba és Franciaországba látogat el. Iráni elnök utoljára 16 éve járt hivatalos úton Európában.
A mostani látogatás apropója – emlékeztet a Guardian – az, hogy az országgal szembeni gazdasági szankciókat feloldották, újra van lehetősége a nyugati cégeknek Iránnal üzletelni. A szankciók bevezetése előtt nagyon élénk üzleti kapcsolatok fűzték Iránt Európához.

Azt már lehet tudni, hogy Irán meg akarja újítani légi közlekedését, az Airbustól 114 repülőgépet vásárolna, a politikusokkal és az üzletemberekkel folytatott tárgyalások további megállapodásokat készíthetnek elő. Rohani találkozik Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel és Francois Hollande francia elnökkel, továbbá Ferenc pápával is, aki támogatta a megállapodást Irán atomprogramjáról.

Az iráni reformista vezetésnek különösen fontos, hogy sikereket mutasson fel az atommegállapodás nyomán a fundamentalista politikai erőkkel vívott harcában, ugyanakkor még mindig mutatkozik bizonytalanság a befektetni szándékozókban, annál is inkább, mert az év végi ballisztikus rakétakísérletek miatt Iránnal szemben az Egyesült Államok új büntetőintézkedéseket léptetett életbe, mindössze egy nappal azután, hogy a nukleáris programot követő szankciókat feloldották. És az is kérdés, mikor hoznak majd az új befektetések érezhető életszínvonal-emelkedést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.