Az ingyen parkolás évei jönnek Nagyváradon

Beláthatatlan ideig nem hajthat be parkolási díjakat a nagyváradi önkormányzat, mert a prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta a város 2006 óta érvényes parkolási szabályzatát.
A prefektus a parkolási szabályzatnak a bírságolásra vonatkozó cikkelyeit tartja törvényelleneseknek. Álláspontja szerint ezek bírság köntösébe bújtatott helyi illetéket vezetnek be. A román törvények szerint a jogerős bírósági ítéletig felfüggesztik azoknak az önkormányzati határozatoknak a hatályát, amelyeket a prefektus megtámadott a közigazgatási bíróságon.

A Bihari Napló Ilie Bolojan polgármestert idézte szerdai számában, aki egy sajtótájékoztatón elmondta, kérni fogják a bíróságot, hogy a lehető leggyorsabban hozzon ítéletet az ügyben. A polgármester úgy vélte, fennakadások várhatók a nagyváradi közlekedésben, ha az őszi tanévkezdésig nem lesz alkalmazható a szabályzat. Várhatóan sokkal többen akarnak majd a belvárosban parkolni, mint ahány parkolóhely van.

Petri Csilla, a nagyváradi polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek elmondta, a felfüggesztett hatályú szabályzat a bárki által elfoglalható parkolóhelyekre vonatkozott. Továbbra is hatályos a Nagyváradon lakók bérelt parkolóhelyeire vonatkozó határozat. A bérelt parkolókat az különbözteti meg a szabadon használható parkolóktól, hogy ezeken fel van tüntetve a gépkocsi rendszáma, amely számára a helyet bérlik. A szóvivő hozzátette, a bárki által használható fizetéses parkolók óráit nem kapcsolják ki, azok továbbra is elnyelik az autósok pénzét. Bírságot azonban nem róhatnak ki a fizetést elmulasztó sofőrökre.

Nagyváradnak 2013-ban mintegy 8,2 millió lej (582 millió forint) bevétele származott a parkolási díjakból és a vétségek miatt kiszabott bírságokból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.