Bush indulhat az elnöki székért

Portrékötet írt apjáról az ifjabb Bush elnök, aki a USA Today online kiadásában vasárnap megjelent interjújában arra buzdította öccsét, hogy szálljon harcba a Fehér Házért.
„Úgy gondolom, nagyszerű elnök válna belőle, kiváló jelölt lenne, és be tudná gyógyítani a sebeket" – nyilatkozott Jeb Bush volt floridai kormányzóról George W. Bush. „Apám nagyon akarja, hogy induljon" – árulta el George H. W. Bushról, ugyanakkor elismerte, hogy anyjának, Barbarának „más az álláspontja".

A 41: A Portrait of My Father című könyvben az Egyesült Államok 43. elnöke szeretettel és anekdotázva ír a 41.-ről. Az ország történetében korábban csak John Adams és John Quincy Adams révén volt apa-fiú páros, amelynek sikerült elnyernie Amerika legmagasabb vezetői pozícióját. Ha az indulást fontolgató Jeb 2016-ban be tudná venni a Fehér Házat, akkor a Bush dinasztia példátlan történelmi teljesítményt mutatna fel.

Emellett nem kizárt, hogy két év múlva egyedülálló családi visszavágóra kerül sor, és Jeb Bush elégtételt vehet azért, hogy Bill Clinton arkansasi kormányzó 1992-ben kiütötte az elnöki székből az idősebb Bush elnököt. Pillanatnyilag ugyanis Hillary Clintont tekintik favoritnak a demokraták elnökjelölti posztjára, a második Bush-fiú pedig komoly tényezőként lépne színre a republikánusoknál, ha rászánná magát az indulásra. (Bátyja vasárnap a CBS televíziónak azt mondta, hogy ennek ötven százalék az esélye.)

Új könyvében az ifjabb Bush egyebek között arról ír, hogy apját nagyon elkeserítette, hogy nem sikerült újráznia, de később barátság szövődött közte és Clinton között, akinek az édesapja még fia születése előtt meghalt autóbalesetben.

„Sokan, akik tanúi voltak ennek a kapcsolatnak, azt mondanák, hogy apám bizonyos tekintetben apafigura volt számára" – mondta George W. Bush szívbemarkolóként és bizalmasként jellemezve a két egykori rivális kapcsolatát. Ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy a Bush klán egy kampányban csapásokat mérne Hillary Clintonra, és ő ugyanúgy mindent bevetne öccséért, mint ahogy Bill Clinton is a feleségéért.

A volt elnök szerint felengedőben van az úgynevezett „Bush-kimerültség", amelyet az iraki háború kirobbantása körüli vita okozott és lehetetlenné tenné öccse starthoz állását. George W. Bush szerint az idő múlásával az emberek az apjára is egyre nagyobb megbecsüléssel tekintenek. A Gallup júniusi felmérése szerint ez valóban így van: az idősebb Bush a még életben lévő elnökök népszerűségi listáján mindössze egyetlen százalékkal maradt el az éllovas Clintontól. A sort az ifjabb Bush (53 százalék), Jimmy Carter (52 százalék) és Barack Obama (47 százalék) folytatta.

Az ifjabb Busht azért is ragadott tollat, mert az apja - aki szerinte nem kapta meg a megérdemelt tiszteletet – nem szánta rá magát egy klasszikus elnöki memoár megírására, talán, mert nem akarta újraélni az 1992-es kudarc fájdalmát. Közrejátszott az is, hogy John Quincy Adams nem örökítette meg saját apjáról szóló gondolatait. A lökést végül az adta meg neki, hogy George H. W. Busht 2012 decemberében huzamosabb ideig kórházban ápolták.

Úgy fogalmazott, apja egész életében kockázatvállaló volt: 18 évesen vonult be a haditengerészethez, hogy harcoljon a világháborúban, a Yale Egyetem elvégzése után pedig elutasította a Wall Streetről érkező ajánlatokat, és inkább vállalkozni kezdett Texasban. Az idősebb Bush négy olyan állást töltött be elnöksége előtt, amelyet egyetlen elődje sem: volt a republikánusok országos pártelnöke, az Egyesült Államok ENSZ- és pekingi nagykövete, valamint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Az idősebb Bush megbékélt azokkal, akikkel konfliktusba sodorta az élet. Így – Clintonhoz hasonlóan – összebarátkozott Geraldine Ferraróval, aki az 1984-es választási kampány idején Walter Mondale demokrata elnökjelölt oldalán volt alelnökjelölt, amikor ő még alelnökként Ronald Reagan elnökkel együtt visszaverte az ellenzéki páros támadását. 1989-ben erőt vett magán, és részt vett Hirohito császár temetésén – annak ellenére, hogy a japánok a háborúban lelőtték a gépét a Csendes-óceán fölött. 2000-ben felhívta és vigasztalta Al Gore demokrata párti elnökjelöltet, aki a legfelsőbb bíróság 5-4 arányú szavazata eredményeképpen alulmaradt az ifjabb Bush-sal szemben a Fehér Házért vívott küzdelemben. 

Ma az ifjabb Bush érez empátiát saját utódja iránt. Korábban többször is elutasította, hogy bírálja Obamát, és új könyvében is csak afelett sajnálkozik, hogy az első fekete elnök nem tartotta meg a CIA élén Michael Haydent és, hogy „egymást követő fejlemények és döntések" az Iszlám Állam felemelkedéséhez vezettek Irakban és Szíriában. Mint mondta, nem kívánja felülbírálni az elnököt.

Az idősebb Bush is így tett, és még Irak ügyében sem szólt abba bele, hogy a fia hogyan kormányoz, csak „feltétlen szeretetéről" biztosította.

A 68 éves George W. Bush hivatalosan kedden adja át könyvét a 90 esztendős, kerekesszékbe kényszerült George H. W. Bushnak a texasi George W. Bush Elnöki Könyvtár és Múzeum épületében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.