Az idén már nem lesz részletesen kidolgozott iráni atomprogram

Ha a novemberig meghosszabbított határidőig születik is általános megállapodás az iráni atomprogramról Teherán és a vele tárgyaló nagyhatalmak között, a részletek kidolgozásához még idő kell utána – jelentette ki Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, akit az Iran Daily című angol nyelvű napilap idézett szombaton.

Így nem valószínű, hogy lesz végső megállapodás november 24-éig – tette hozzá. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját és Németországot tömörítő hatok képviselői egy nappal a július 20-i határidő lejárta előtt megegyeztek Iránnal abban, hogy négy hónappal meghosszabbítják az utóbbi vitatott atomprogramjáról folyó tárgyalásokat. 


A feleknek a genfi ideiglenes megegyezést kell felváltaniuk egy végleges megállapodással, és bár sikerült „kézzelfogható eredményeket" elérniük – például az araki nehézvizes reaktor tekintetében –, John Kerry amerikai és Zarif iráni külügyminiszter, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott akkor: az álláspontok között még mindig vannak lényeges különbségek. Ashton szóvivője augusztus elején közölte, hogy a tárgyalások még az ENSZ Közgyűlésének szeptember 16-án kezdődő ülésszaka előtt folytatódnak.

Vasárnap Teheránba érkezik Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, hogy az ügynökség és Irán közötti együttműködés folytatásáról tárgyaljon a teheráni vezetőkkel. A NAÜ augusztus 25-éig adott határidőt Iránnak arra, hogy atomprogramjáról bizonyos további információkat adjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.