Az FBI is benne lehetett egy Thatcher elleni gyilkossági kísérletben

Az FBI frissen napvilágot látott vizsgálata szerint a Szövetségi Nyomozóiroda egyik volt munkatársa a nyolcvanas években titkos információkat szivárogtatott ki több, az IRA-hoz köthető terroristának Margaret Thatcher egykori angol miniszterelnök napirendjéről.
A legendás Vaslady ellen hivatali ideje alatt több gyilkossági kísérletet is forraltak, és úgy tűnik, volt, amiben az FBI is benne lehetett. A korabeli titkosított dokumentumok napvilágra kerülése után a The Guardian nyilvánosságra hozta, hogy a '80-as években, az FBI egyik titkárnője az Ír Köztársasági Hadsereg tagjainak rendelkezésére bocsátotta az iroda számítógépein található adatokat, valamint különböző személyes dokumentumokat és érzékeny adatokat adott át.

Thatcher többször is járt az Egyesült Államokban, ahol szintén veszélyben forgott az élete. A jelentésben olvasható egy 1981-es gyilkossági terv is, amelyet egy virginiai koktélbárban hallgatott ki egy FBI-ügynök. Jelentése szerint két „angol vagy ír akcentussal" beszélő férfi folytatott komoly megbeszélést egy támadásról, amelyet a Vaslady közelgő amerikai látogatásának idején akartak végrehajtani.

„Ezzel végre kiegyenlíthetjük a számlát a H-ért" – mondta az egyik férfi, vélhetően a hírhedt Maze börtön H blokkjára utalva, ahol több IRA-tagot is fogva tartottak. „A Vaslady semmivel sem jobb, mint bármelyik másik rohadt miniszterelnök" – folytatta a férfi. Ennek ellenére a merénylet végül elmaradt, és Thatcher biztonságban hazatérhetett. Évekkel később, 1984-ben azonban majdnem életét vesztette egy merényletben. A brightoni hotelben elkövetett robbantásban öt ember halt meg, köztük a Konzervatív Párt két magas rangú tagja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.