Az eurózóna rábólintott a görög reformcsomagra

Elfogadták az Athén által előterjesztett görög reformcsomagot az eurózóna pénzügyminiszterei telefonos konferenciabeszélgetésükön. A program jóváhagyása előfeltétele volt a Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag meghosszabbításának.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa szerint az eurócsoport elfogadta a görög kormány javaslatait, így elhárult az azonnali krízis veszélye.

A konferenciabeszélgetést követően az eurócsoport nyilatkozatot tett közzé, amelyben az Európai Bizottság pár órával korábbi szóhasználatával élve a pénzügyminiszterek úgy fogalmaznak, hogy az Athén által javasolt reformintézkedések listája a korábban trojkának nevezett intézményi hármas, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint "kellőképpen átfogó, hogy megfelelő kiindulópontként szolgáljon" a mentőcsomag és a hozzákapcsolt reformprogram soron következő felülvizsgálatának lezárásához.

A reformprogram végrehajtását a most már csak „intézményekként” aposztrofált trojka ellenőrzi rendszeres felülvizsgálatok keretében, amelyek sikeres lezárásával Athén a mentőcsomag újabb és újabb szeleteihez juthat hozzá. Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke az Európai Parlamentben tartott keddi meghallgatásán ismét világossá tette, hogy az a meghosszabbítással sem változik, hogy Athén csak akkor juthat további pénzhez, ha sikeresen lezárja a soron következő felülvizsgálatot.

Christine Lagarde, az IMF főigazgatója a Jeroen Dijsselbloemnak küldött levélben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a görög javaslat átfogónak átfogó ugyan, de nem különösebben részletes. A korábbi francia pénzügyminiszter azt fűzte hozzá, hogy a görög lista elégséges, hogy Athén további támogatást kapjon, de a többi között számos kulcsfontosságú területen sem tartalmaz kellő biztosítékokat arra vonatkozólag, hogy a görög kormány végre is hajtja a felvázolt intézkedéseket.

Az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi hasonló tartalmú levelet küldött Dijsselbloemnak, nyomatékosítva, hogy az Athén által javasolt intézkedések valóban több ponton eltérnek az eredeti programban foglaltaktól, és ezek fiskális hatását a részletek ismeretének hiányában egyelőre nem lehet megbecsülni, és ezt majd a felülvizsgálat folyamán kell megtenni.

Az eurócsoport nyilatkozata szerint a pénzügyminiszterek megállapodtak, hogy a mentőcsomag legfeljebb négy hónappal való meghosszabbításáról szóló formális döntés meghozatala érdekében megteszik az ehhez kellő tagállami lépéseket. Németországban előreláthatólag pénteken dönthetnek erről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.