Az EU-nak elege van a britekből

Az EU-tagállamok zömének elege van abból a hozzáállásból, amelyet a brit kormány tanúsít Jean-Claude Juncker ügyében - írta a szerdai Financial Times kommentárrovatában a Spiegel című német hírmagazin berlini irodavezetője.

Nikolaus Blome, a folyóirat szerkesztőbizottsági tagja szerint az európai parlamenti választások után az uniós tagországok többsége szilárdan felsorakozott a néppárti Juncker mögött, mivel annak az EP-frakciónak a jelöltjét akarják az Európai Bizottság elnöki tisztségében látni, amelyik a legtöbb voksot kapta, és csak beiktatása után akarnak tárgyalni az új bizottsági elnök következő öt évre szóló programjáról.

David Cameron brit miniszterelnöknek - aki határozottan ellenzi a Londonban föderalistának tartott luxemburgi politikus jelölését - jogában áll ezt fordítva gondolni, és olyan jelöltet előnyben részesíteni, aki hozzá hasonlóan gyanakvással viseltet az Európai Unió intézményei iránt. Ebben az esetben azonban lehetséges, hogy Cameron nem értette meg teljesen a kialakult helyzetet - fogalmaz a szerző. Blome szerint a brit kormányfő előtt két lehetőség áll: vagy kompromisszumot köt, vagy belemegy egy minősített többségű voksolásba, amelyből vesztesen kerülhet ki.

Cameronnak tudnia kell, hogy a többség nem fog egyszerűen meghátrálni előtte. Az európai vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy visszalépjenek a demokratikus elvektől, sem azt, hogy figyelmen kívül hagyják az Európai Parlament akaratát. A tagállamok vezetőinek zöme "torkig van" a brit hozzáállással, amely megítélésük szerint zsarolásból áll, és abból, hogy London szemezget az uniós alapelvek között. Nem fogadják el, hogy Nagy-Britannia vezető szerephez jusson az EU jövőjének felvázolásában, és nem hajlandók magyarázgatni választóiknak, hogy egy EU-szkeptikus ország miért kap lehetőséget mindenki más törekvéseinek aláásására - áll a Spiegel vezető munkatársának cikkében.

Blome szerint Juncker EU-bizottsági elnöki jelölésének ügye jó alkalmat nyújt ezeknek a tagállamoknak arra, hogy eljuttassanak a brit kormány címére egy egyszerű üzenetet: ideje eldönteni, hogy Nagy-Britannia az EU tagja-e, vagy sem. Mindenki reméli, hogy Nagy-Britannia az unió tagja marad, ebben az esetben azonban tartania kell magát a klub szabályaihoz - fogalmaz a szerző. Hozzáteszi: az EU egész története a kompromisszumról szól, és ideje, hogy ezt Nagy-Britannia is megtanulja.

A Spiegelben jelent meg a minap, hogy Cameron a múlt heti brüsszeli EU-csúcson azt mondta Angela Merkel német kancellárnak: Juncker megválasztása "olyan mértékben destabilizálná" a brit kormányt, hogy előre kellene hozni a brit EU-tagság sorsáról már korábban megígért népszavazást, és ezen a brit választók többsége valószínűleg a kilépésre voksolna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.