Az EU még ezen a héten dönthet az újabb szankciókról

Megerősítette hétfőn egy brüsszeli diplomáciai forrás azokat az információkat, amelyek szerint még a héten elfogadhatják a tagállamok az Oroszországgal szemben alkalmazandó újabb gazdasági szankciókat, amelyekre vonatkozó javaslatot most készítik elő.
Az MTI jelentése szerint a neve mellőzését kérő uniós diplomata szerint az Európai Bizottság már szerdai ülésén elfogadhatja a javaslatot, amely akár már másnap a tagállamok képviselői elé kerülhet. Ezt követően az úgynevezett állandó képviselők az állam- illetve kormányfőkkel való egyeztetés után, a tőlük kapott közvetlen és világos felhatalmazás birtokában el is fogadhatják azt.

További konkrétumok közlése nélkül az egyeztetéseket ismerő diplomata elmondta: az eddig elfogadott szankciók célja, hogy Oroszország gazdasága ne tudjon növekedni, ezt a célt szolgálja az értékpapírokra bevezetett uniós kereskedelmi tilalom, valamint az is, hogy az olajipar területén olyan technológiáktól igyekszik az Európai Unió elvágni Moszkvát, amelyekkel a jelenleg rendelkezésre álló energiamezők mellett újabb, sarkköri vagy éppen a mostaninál mélyebben lévő olajkészletekhez férhetne hozzá.

Az ukrán válságban követett orosz politika fényében helyes lépés, hogy az Európai Unió a hétvégi csúcs döntésének megfelelően újabb szankciókat dolgoz ki Moszkva ellen – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben a CDU-elnökségének ülését követően.

Az elnökség tagjait tájékoztatta arról, nem lehet ellenszavazattal élni, még akkor sem, ha már az eddigi szankciók is hátrányosan érintenek egyes német vállalkozókat. Úgy fogalmazott, hogy az ideiglenesen jelentkező hátrányoknál sokkal nagyobb veszélyt okozna válasz nélkül hagyni az európai határok megváltoztatásának törekvését, tehát a jelenlegi orosz politikát, írja a Spiegel online,

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.