Az EU elítéli a bloggerre kiszabott ezer botütést

Az Európai Unió elfogadhatatlannak és az emberi méltósággal ellentétesnek nevezte a testi fenyítést hétfőn kiadott közleményében, amelyben arra reagált, hogy Szaúd-Arábiában a legfelsőbb bírói fórum is megerősítette a Ráif Badavi blogger elleni ítéletet.

A 31 éves szaúdi blogírót 2012 júniusában vették őrizetbe, és 2014-ben ítélték el azért, mert honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban. Ez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít. A Szabad Szaúdi Liberálisok című portált időközben megszüntették a hatóságok. Badavi kiszabott büntetése 10 év börtön és ezer botütés - az utóbbit hetente elosztva, részletekben hajtják végre rajta. Eddig 50 botütést kapott.

"Az EU az eljárás kezdete óta aggodalmának adott hangot a szaúdi hatóságoknál. Ismételten arra kérjük őket, hogy függesszék fel Badavi minden további testi fenyítését" - fogalmazott a közleményben az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője.

A kommüniké szerint az unió a jövőben is minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a Szaúd-Arábia elismerje és tiszteletben tartsa mindenki szólásszabadsághoz fűződő jogát, beleértve azokét is, akik a többségi véleménytől eltérő állásponton vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.