Az erdélyi magyarok inkább csak nézték, hogy esik el Orbán a saját lábában

A külképviseleti szavazáson kiugróan magas volt a részvétel Erdélyben, ugyanakkor a konzulátusokra kért szavazócsomagok nagy részét át sem vették ottani honfitársaink.

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul lapunknak elmondta: 17 525 választópolgár kérte a választási levélcsomagot a csíkszeredai külképviseletre, de közülük 11 820 (67,45 százalék) nem vette át a szavazólapot is tartalmazó borítékot. Mile Lajos kolozsvári főkonzul szerint Kolozsvárott valamivel jobb a helyzet: ott a szavazólapok mintegy felét nem vették át.

Mile Lajos szerint a kolozsvári főkonzulátusra mintegy kilencezer levélszavazatot vittek be magánszemélyek és partnerszervezetek. (Az RDMSZ és a Tőkés Lászlóhoz köthető demokrácia központok vállalták, hogy eljuttatják a választópolgárok borítékait a külképviseletre.) Ez a szám kizárólag a vasárnap leadott csomagokra vonatkozik, a korábbi napokban átvett és a Nemzeti Választási Irodához továbbított borítékok számáról a főkonzul nem tudott tájékoztatást adni. Zsigmond Barna Pál már az összesített adatot közölte: eszerint Csíkszeredában összesen 50 476 levélszavazatot adtak le az elmúlt két hétben.

Az NVI a korábban beérkezett iratokat már fel is dolgozta, és értesítési cím szerinti bontásban közétette a honlapján. Eszerint Romániából 30 705 érvényes szavazási iratcsomó érkezett október elsejéig.

A külképviseleteken azok szavazhattak vasárnap, akik magyarországi lakhellyel (is) rendelkeznek, a levélszavazók – vagyis a külhoni magyarok elsöprő többsége – esetében csak a szavazatot és a hitelesítő nyilatkozatot tartalmazó zárt boríték leadására volt lehetőség.

Csíkszeredában 741 választópolgár jelentkezett be külképviseleti szavazásra, és közülük 663 le is adta a voksát, ez 89,47 százalék – közölte urnazárás után lapunkkal Zsigmond Barna Pál főkonzul. Mile Lajos kolozsvári főkonzul hasonló arányokról számolt be: a bejelentkezett 379 főből 330-340 meg is jelent. Hangsúlyozta, hogy egészen pontos számokat nem tud mondani, mert az adatok összesítése még tart.

Mindkét főkonzul szerint incidensek nélkül zajlott le a szavazás, a román rendőrség – Mile szavai szerint – „jól láthatóan, de nem zavaróan" jelen volt a külképviseletek környékén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.