Az ENSZ arra kéri a V4 országait, hogy vegyenek részt az életmentésben

Közép-Európa vezetői mutassanak nagyobb szolidaritást mindazok a kétségbeejtő helyzetben lévő menekültek iránt, akik a kontinensen igyekeznek menedékre lelni, miután háborúk, fegyveres konfliktusok és a szélsőséges erők térnyerése milliókat űz el az otthonukból – intézett felhívást csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a Visegrádi Négyek február 15-én esedékes prágai csúcstalálkozója előtt. 

A csúcstalálkozón a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vezetői számos témát megtárgyalnak, köztük a jelenleg zajló menekültválságot is. A megbeszélésekre ezúttal Bulgária és Macedónia is meghívást kapott. 

„Miközben a UNHCR egyfelől teljességgel megérti, hogy az országok közvéleményét olykor aggodalommal töltheti el az Európában kialakuló helyzet, fontos, hogy megadjuk az esélyt az áthelyezésnek és az áttelepítésnek, hogy működni tudjanak. A szolidaritásnak ezek az eszközei alternatívát kínálnak az embercsempészettel és az emberkereskedelemmel szemben, azaz csökkenthetik az útjuk során veszélyeket vállalni kényszerülők számát. Itt az ideje, hogy a közép-európai vezetők hangsúlyos példát mutassanak és kötelezzék el magukat azoknak a családoknak a segítése mellett, függetlenül azok nemzetiségétől vagy vallásától, amelyek háborúk és emberijog-sértések elől menekülnek" – idézi a UNHCR közleménye Montserrat Feixas Vihét, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai regionális képviselőjét.

„A régió vezetőinek biztonságot kell kínálniuk azoknak az embereknek, akik üldöztetés elől menekülnek. Nem maradhatnak kívülállók ebben a kivételes humanitárius helyzetben. A világ azt várja tőlük, hogy vállaljanak részt az életek megmentésében, és segítsenek reményt adni azoknak az embereknek, akik mindenüket elveszítették" – tette hozzá.

A V4 országai mintegy 25 ezer menekültnek adtak otthont 2015-ben, ami a világszerte élő közel 20 millió menekült népességnek a 0,125 százaléka. Magyarországon 2015-ben 177 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, de ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége napokon belül elhagyta az országot. A másik három V4-tagországban együttesen mintegy 14 ezer menedékkérelem született.

„Egy szolidaritáson és a felelősség-megosztáson alapuló, egységes európai megközelítés a mai helyzetből kezelhető és koordinált körülményeket teremtene, ami biztosítaná, hogy az emberek menedékre, biztonságra és méltóságra találjanak" – fogalmazott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának régiós képviselője. „Gazdag történelmük során ugyanezek az országok többször is biztonságos menedéket nyújtottak menekültek százezreinek, és most megint módjukban állna ezt megtenni" – mondta Montserrat Feixas Vihé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.