Az első napon kitört a balhé az új francia kormányban

Elhalasztották csütörtökön Franciaországban a külkereskedelmi tárca átadását, mivel a 38-ról 16 tagúra szűkített új kormányban a külügy- és a gazdasági miniszter is magának követelte az államtitkárságot. Manuel Valls miniszterelnök csütörtök este az első javára döntött.
A kormányfő Laurent Fabius, a diplomáciai tárca felügyelete alá helyezte a külkereskedelmi államtitkárságot, amelyre Arnaud Montebourg gazdasági miniszter is igényt tartott - közölték miniszterelnöki források.

Kormányrendeletek fogják pontosítani a két minisztérium közötti együttműködés részleteit a külkereskedelmi kérdésekben. A kormányfő mintegy tíz államtitkárt is ki fog nevezni az elkövetkező napokban a 16 miniszterre szűkített kabinetbe.

Az új kormány tegnapi megalakulását követően még egyértelműnek tűnt a helyzet. Fabiust ugyanis külügyi és nemzetközi fejlesztési miniszternek nevezte ki a köztársasági elnök. Ez arra utalt, hogy a francia diplomácia eddigi vezetője megtarthatta posztját, amelyet Francois Hollande államfő kibővített a külkereskedelmi területtel. Ez utóbbit korábban önálló minisztérium képviselte, de megszűnésével államtitkárság lett belőle.

A köztársasági elnök így kívánta meghálálni Fabiusnak a gazdasági diplomácia érdekében tett eddigi tevékenységét, amelyre 2012-es kinevezése óta stratégiai területként tekintett, és ezt minden útján hangoztatta is. Szerda délután a külügyminisztérium még megerősítette, hogy a külkereskedelem ezentúl Fabiushoz tartozik.

Ezzel egy időben azonban Arnaud Montebourg újonnan kinevezett gazdasági miniszter is bejelentette igényét a külkereskedelmi államtitkárságra. A minisztérium ki is adott egy sajtóközleményt arról, hogy a Nicole Bricq eddigi külkereskedelmi miniszter csütörtök délelőtt adja át hivatalát személyesen Montebourg-nak. A Le Monde értesülése szerint a gazdasági miniszternek Manuel Valls új miniszterelnök ígérte oda az államtitkárságot.

Az átadás előtt nem sokkal a gazdasági minisztérium azonban elhalasztotta az ünnepséget a kormányfő végső döntésére várva.

Eközben Elisabeth Guigou korábbi szocialista igazságügy-miniszter Fabius segítségére sietett: „Bízhatunk Manuel Vallsban, nem fogja az ilyen hibákat eltűrni. Megvan a nyomós érv arra, amit Laurent Fabius gazdasági diplomáciának nevez.”

Ezt követően viszont Pierre Moscovici leköszönő gazdasági miniszter, aki várhatón Franciaország új uniós biztosa lesz, bejelentette: a gazdasági tárca nélkül nincs gazdasági diplomácia.

A külkereskedelmi ügynökségek többségi szakszervezete is jelezte, hogy nem fogadja el az államtitkárságnak a külügyminisztériumhoz való csatolását. Egész más munkakörök – mondta Bernard Boidin főtitkár. „Gazdasági ügynökök vagyunk, a vállalatok érdekében dolgozunk a gyakorlatban” – tette hozzá. A külkereskedelmi szakember elítélte a párizsi hatalom belháborúját, amely mindent összezavar: „Elképesztő látni, hogy mennyire sóvárognak utánunk, és nem nagyon értjük, hogy miért”.

Stéphane Le Foll új kormányszóvivő egyelőre nem kommentálta a kormány első ügyetlenkedését. „Én csak annyit tudok, hogy csatáznak a külkereskedelmi tárcáért” – mondta zavarában Le Foll.

Nem dőlt el egyébként még a közlekedési, a halászati és a várospolitikai tárca sorsa sem, amelyek korábban önálló minisztériumként működtek, de a 38-ról 16 tagúra szűkített kormányban csak államtitkárság fog ezekkel a területekkel foglalkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.